Vietnami egyetemi tanárok, oktatók 2012 szeptemberétől vesznek részt nukleáris képzésen Magyarországon. Az elmúlt egy évben, mintegy 120 szakember végezte el azt a programot, amelynek részleteiről – és azóta a folytatásáról is – a két ország megállapodott. A képzés résztvevői az itt tanultakat Vietnamban az atomerőművek kivitelezésében és a megépülő létesítményekben dolgozó szakemberek felkészítésében hasznosítják.Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerint a képzésben résztvevők azt a munkakultúrát, a biztonság iránti elkötelezettséget ismerhették meg, amely a nukleáris biztonság alapfeltétele. "Az atomerőmű kollektívája kész arra, hogy a jövőben is minden olyan országnak segítségére legyen tapasztalatai átadásával, amely elkötelezi magát az atomenergia békés célú alkalmazása mellett" - tette hozzá."Szeretnénk elérni, hogy ha a világon bárhol atomerőművet építenek, ide jöjjenek a szükséges tudást megszerezni" – jelentette ki Potápi Árpád János. Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke rámutatott, hogy Magyarország és Vietnam között az elmúlt két évben élénkültek a kapcsolatok, a képzési program is ennek egy eleme.
Vietnami szakemberek tanultak Pakson
Negyvenegy vietnami szakember vehetett át oklevelet pénteken Pakson, az atomerőmű Karbantartó Gyakorló Központjában, miután hathetes továbbképzésen vett részt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös szervezésében.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.