szerző:
Salgó Andrea (hvg.hu)

Jobb esetben is évekig eltart, mire a találmányból üzleti siker lesz. A feltalálók körében gyakori "az üldözött zseni"-attitűd, másnéven feltalálói paranoia, ami sok esetben korlátozza a szabadalmak hasznosítását. A tudományos munka, az önerő hiánya pedig további akadályt jelenthetnek.

Olcsóbb szabadalmaztatás

A külföldi szabadalmaztatás költségei meglehetősen magasak. Ha a feltaláló az Orosz Föderáció szabadalmi hatóságán keresztül intézi a PCT bejelentést, akkor az illetékköltségek 167 625 forintot tesznek ki a két fázisra együttesen. A Magyar Szabadalmi Hivatalnál beadott Európai Szabadalmi Hivatalon keresztüli ügyintézés viszont már 825 875 forintba kerül.
 
Forrás: Patent, a MAFE tájékoztató füzete

Általános szemlélet, hogy Magyarországon magára hagyják a feltalálót, mint a járni tanuló gyereket. Nem fogják a kezét az első lépéseknél, inkább megvárják, míg elesik. De legalább a csimota, ha újra és újra feláll és próbálkozik, akkor majdnem biztos, hogy előbb-utóbb megtanul járni.

Manapság viszont nincs olyan hazai intézmény, amely igazán felkarolná a szabadalmak hasznosítását. A feltalálók többségét sem állami sem magántőkével nem támogatják, mert a találmányaikra fordított pénzek nem jelentenek fedezetet. Önerő nélkül próbálkozásaik esélytelenek, ráadásul - a gyerekek lelkesedésével szemben - a kudarcok nem ösztönzik, hanem inkább elkedvetlenítik őket.

A rendszer humán mellékterméke a "meg nem értett zseni", aki jellemzően nem végez tudományos kutatást, és kissé paranoid módon félti ötletét a nyilvánosságtól. Általában nem fogad el szakmai tanácsot már a szabadalmaztatáshoz sem, ezért sorozatos kudarcok érik. Ha egyáltalán sikerül, akkor többnyire csak Magyarországon védeti le találmányát, és néhány kivételtől eltekintve a termék meg se jelenik a piacon.

© Szabadalmi Hivatal
Pedig akár megalapozott is lehet a félelme. Amennyiben a feltaláló ugyanis kizárólag magyar szabadalommal rendelkezik, valóban fennáll annak a veszélye, hogy ellopják az ötletét. Más országban dobják piacra műszaki alkotását anélkül, hogy kifizetnék neki a szellemi tulajdonáért járó díjat – figyelmeztet Reményi Péter, a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) munkatársa. Célszerű tehát védjegyoltalmat szereznie legalább Amerikában és az Európai Unióban, hiszen ezek az országok jelentik az elsődleges konkurenciát a magyar találmányok számára.

A szabadalmak fenntartásához szükséges költségek az Egysült Államokban relatíve olcsóbbak, az Európai Unióban viszont jóval drágábbak. Egyes felmérések szerint a magyar bejelentés, valamint egy akár 125 országra szóló PCT nemzetközi bejelentés pályázati támogatással történő igénybe vétele általában nettó 350-400 ezer forinttal indítható meg. 

Pénz kérdése? (Oldaltörés)

Hídvégi Máté
A fenti diagramon (lásd 1. oldal) összefoglalt költségek nem mindenki számára jelentenek különösebb anyagi megterhelést. Közéjük tartozik Hídvégi Máté is, aki képes volt saját erejéből előteremteni a külföldi bejelentésekhez szükséges forrásokat.

Esete kivételesnek számít a hazai viszonyok között. Barátjával, Resetár Ákossal létrehozott vállalkozásuk - a Biromedicina Rákkutatási Rt. – az egész világon saját erőből szabadalmaztatta az Avemart, amelyet 1998 őszén étrendkiegészítőként kezdtek el forgalmazni Magyarországon.

A klinikai vizsgálatok eredményeként néhány évvel később törzskönyvezték a készítményt daganatos betegek tápszereként. Ma kizárólag gyógyszertárban forgalmazható, és vény nélkül kapható. A cég által jelenleg is működtetett gyógyszergyár - a hazai piacon kívül - összesen 15 országot lát el a termékkel.

A feltalálónak eddig közel 40 millió forintba került a szabadalmaztatás szűken vett iparjogvédelmi, adminisztratív része. A találmány azon kevés magyar példák egyike, amelyet az állam nem kevés pénzzel támogatott. A részvénytársaság 5 millió forintot nyert el pályázaton a készítmény szabadalmaztatásához. A további kutatás-fejlesztéshez, a gyártás megindításához pedig összesen 60 millió forinttal járult hozzá a költségvetés.

A Biromedicinának természetesen saját zsebből kellett megelőlegeznie az elnyert támogatást, amit rajta kívül ezt kevés kutatási cég engedheti meg magának. Hídvégi doktor szerint a szükséges források és világra szóló szabadalom nélkül senkinek sem ajánlatos hozzáfognia találmánya hasznosításához.

A hasznosítás harmadik és egyben talán egyik legfontosabb feltételének a tudományos kutatást tartja, mivel ebben az esetben nemcsak a találmány sikere, hanem a feltaláló hitele is kockán forog - magyarázza. Szerinte ugyanis nem lehet egyik napról a másikra szakmailag megalapozott műszaki alkotással előrukkolni. Tudományos munka nélkül ezért gyakran válik az ötlet szabadalmaztatója "üldözött zsenivé", amit a szakma egyre inkább elutasít.

Pech ellen nincs orvosság (Oldaltörés)

Előfordulhat azonban, hogy a szerencse kereke nem úgy forog, mint ahogy a feltaláló szeretné. Szabó László villamosmérnök esete állatorvosi lónak tekinthető, saját bevallása szerint minden megtörtént vele, ami csak megtörténhet egy találmány hasznosításakor.
 

NaviCard
Kálváriája 1995-ben kezdődött, miután megkapta a magyar szabadalmat a NaviCardra. Szabó László elmondta: a GPS alapú navigációs rendszer külföldi bejelentései igen magasak voltak.
 
A készülék már több mint tíz országban kapott oltalmat, de Japánban még most is tart a szabadalmaztatás. "Azért állok vitában a Japán Szabadalmi Hivatallal, mert harmadik nekifutásra is csupán a NaviCard kártyát engedélyezte."

Mostanáig minden követ megmozgatott, hogy támogatót szerezzen. Sorra járta a nagyvállalatok vezetőit, számításokat végzett a NaviCard kivitelezéséhez, illetve folyamatosan pénzért kuncsorgott. Egy székesfehérvári cég végül gyártani kezdte a készüléket, de csak a prototípus kifejlesztéséig jutott, mivel a társaság vezetőit letartóztatták. Szabó László addigra már felszámolta egyéb vállalkozásait. Meggyőződése ugyanis, hogy az ember egyszerre csak egy projektre képes igazán koncentrálni.

Találmánya valószínűleg áttörést jelenthetett volna az elektronikai piacon egészen öt évvel ezelőttig, mivel akkor még nem volt konkurenciája a rádiósmagnó áráért megvásárolható készüléknek. A jármű navigációs rendszerekhez illeszkedő digitális adatbázist ugyanis csak azóta hozták forgalomba Magyarországon.

„A készülék előnye, hogy egyszerűségénél fogva bárki használni tudja. Az úti cél koordinátáit egy vonalkóddal ellátott fényképes kártyával vihető be a GPS-készülékbe. A sofőrnek tehát nincs más feladata, minthogy a kártyát becsúsztatja a masinába” – magyarázza Szabó.

Tanácsok feltalálóktól

1. Gondolják át, hogy a találmányi gondolatból hogyan lesz termék, hogy kik vesznek részt ebben, nekik milyen ellenérdekeltségük lehet, és hogyan lehet őket érdekeltté tenni!
2. Minél előbb próbáljanak meg befektetőt találni vagy eladni a találmányukat, még lehetőleg az elsőbbségi év alatt! Ezért már a bejelentés után azonnal kezdjék meg a partnerek felkutatását. Ha egy év alatt nem járnak sikerrel, akkor komolyan gondolkozzanak el azon, hogy folytatják-e a szabadalmaztatást!
3. Keressenek maguknak szövetségeseket, és vegyék be őket a szabadalomba, de ne vegyenek be feltalálótársnak boldog boldogtalant, csak azért, mert pénzzel segíteni tudja a találmány megvalósítását!
4. A partnerek keresése során a levelezés, e-mailezés, a feltalálói kiállításokon való részvétel nem bizonyult hatásosnak. Csak a személyes kapcsolatokra építve tudtak sikert elérni a feltalálók!
5. Tanuljanak nyelveket! A tolmács nem tud olyan meggyőzően beszélni a találmányról, mint a feltaláló.
6. Kerüljék a “meg nem értett zseni” imázsa mögé bújó magatartást, mert a szakma határozottan elutasítja!

A bankok szóba sem álltak a feltalálóval indulótőke nélkül. Más forrásból pedig azért nem igényelhetett támogatást, mivel a prototípus, mint megkezdett projekt már eleve kizárta őt. Egyetlen vissza nem térítendő támogatást nyert a tíz év alatt, de a kifizetések máig akadoznak.

„Van több pályázati rendszer is, amelynek forrásaiból éppen azok nem részesülnek, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá. Legalábbis az én ismeretségi körömben ezt tapasztalom." Szabó László felismerte ugyan a támogatási rendszer hiányosságait, de továbbra sem adta fel.

Több külföldi céggel is levelezésbe kezdett, ám személyes kapcsolat hiányában megbuktak a tárgyalások. Néhány alkalommal sikerült külföldre jutnia, ahova aztán a pozitív fejlemények ellenére - kizárólag anyagi okok miatt - sosem tudott visszatérni a megfelelő időben.

Tízéves tapasztalata zanzásítva a következő: "Magyarországon, sajnos, nincs meg az infrastruktúrája annak, hogy támogatáshoz juthassanak azok az innovatív kezdeményezések, amelyek kilógnak a sorból. Nem tudják kezelni az átlagostól eltérő ötleteket, ha azok gazdái nem elég tőkeerősek. Ráadásul mindennek nincs is felelőse. Képtelenség befektetőket találni a NaviCard rendszer hasznosításához, mert akik rendelkeznek többtízmilliós nagyságrendű tőkével, azok csak sokszoros megtérülésért cserébe fektetnek be. Valódi kockázati tőkések pedig egyelőre nem léteznek itthon. Ha van olyan szerencséje a feltalálónak, hogy gyermekkori barátai kihúzzák a bajból, akkor van némi esélye a túlélésre." Segítői az elmúlt 11 évben több millió forinttal járultak hozzá találmánya jelenleg még eredménytelen hasznosításához, s a befektetett összegből 20-25 százalékot csak a szabadalmaztatási költségek tettek ki.

Irány Amerika (Oldaltörés)

A feltaláló nem vágna bele mégegyszer a NaviCard rendszer hasznosításába. A mai eszével legfeljebb egy kisebb volumenű fejlesztésbe kezdene, amelyet képes lenne saját erőből is finanszírozni. Ha mégis újrakezdhetné, akkor azonnal Amerikába menne, mert ott szerinte már szellemi tulajdona forgácsából elő tudná teremteni a hasznosításhoz szükséges feltételeket. "Az eredményes hasznosítás kulcsa a tőke és a piacképes szellemi alkotás egyesítése. Ebből a kettőből nekem már csak a szükséges mennyiségű tőke hiányzik" - mutat rá keserédesen.

Reményi Péter
Reményi Péter, az MSZH munkatársa szerint nem csoda, hogy a megkeseredett, ám tehetséges magyar feltalálók útja előbb-utóbb Amerikába vezet. Itt ugyanis az az általános gyakorlat, hogy nagy összegekkel támogatja az állam a feltalálókat szabadalmaztatástól egészen a találmány piacra dobásáig.

Az ötletek megvalósítására tehát könnyebben lehet forrást találni, mint itthon. Nem ritkaság, hogy a feltaláló "gründol" valamit a garázsban, azt később termékké fejleszti, piacra dobja, aztán jön egy multinacionális vállalat, amelyik visszautasíthatatlan összegért megvásárolja az ötletét a céggel együtt.

Az MSZH munkatársa még ma is lát piaci potenciált a NaviCardban, amelyet nem tekintene az Avemar ellenpéldájának. Úgy véli, Szabó Lászlónak pechsorozata volt, míg Hídvégi Máténak kezdettől fogva a sors kegyeltje. Jóllehet a NaviCard szabadalmaztatása óta eltelt tíz év nem kevés idő, de a készülékben rejlő hatalmas potenciál még ma is nyomós indok lehetne a piacra dobásához.

Reményi szerint a magyar találmányok hasznosításához olyan rendszerre lenne szükség, amelyben magyar multik dobják piacra hazai feltalálók termékeit. "Itt az ideje, hogy a hasznosítást segítő intézményrendszer tartsa itthon a termelést, a munkahelyeket, a profitot és az állami bevételeket, s teremtsen ezáltal magasabb életszínvonalat. Finnországnak vagy Írországnak sem voltak jobb adottságai, mint nekünk, de megtettek mindent azért, hogy az emberi találékonyság ki tudjon bontakozni és testet tudjon ölteni termékekben."