szerző:
MTI

Magyarországon forgalmazott élelmiszerek csak engedélyezett adalékanyagokat tartalmaznak és a csomagoláson való feltüntetéssel kapcsolatban sem merültek fel problémák - mondta Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) tájékoztatási főosztályának vezetője.

A július végén forgalomba került, E 412 kódjelű guar-gumi adalékot tartalmazó élelmiszerek is rendelkeztek a
megfelelő engedélyekkel, az adalék esetleges szennyezettsége már élelmiszerbiztonsági kérdés. Az "E-számok" rendszerét 1960-ban fejlesztette ki az Európai Közösség, hogy kiküszöbölje a fordításból adódó félreértéseket a
soknyelvű közösségben és egyszerűsítse az adalékanyagok jelölését.
   
Az unió által engedélyezett adalékanyagok nem veszélyeztetik a fogyasztók egészségét, nem megtévesztők, megfelelnek az uniószerte kötelezően előírt tisztasági követelményeknek, és alkalmazásuk technológiailag szükséges. Ennek ellenére az adalékok is kiválhatnak allergiás reakciókat az arra érzékeny fogyasztóknál. Kezdetben a háromjegyű számok első számjegye jelölte a csoportot, amelybe az adalékanyag tartozik. Például 100-199-ig a színezékeket, 200-299-ig a tartósítószereket, 300-399-ig az antioxidánsokat jelölték.
   
A kutatások során folyamatosan új adalékokat állítanak elő és egyeseket betiltanak, azonban az egyértelmű azonosítás érdekében a listáról lekerült  anyagok számát nem adhatják ki újra. Az élelmiszer-adalékanyagok emberi egészségre kifejtett hatását illetően vannak bizonytalanságok. A jelenleg engedélyezett 315 anyag
több mint fele nem hat károsan az emberi egészségre. Más adalékok elősegíthetik egyes betegségek kialakulását, befolyásolhatják az emésztést, vagy a tápanyagfelvételt.
   
A szabályozás előírja, hogy egyes élelmiszerek adalékanyag mentesen kerüljenek a fogyasztóhoz. Ezek közé tartoznak a friss zöldségek, a gyümölcsök, a hús, a kávé, a tea, az ásványvíz, a növényi olajok, a méz, a száraz tészták a tej és a vaj. A bioélelmiszerek esetében csak akkor alkalmazhatóak élelmiszer-adalékanyagok, ha az adott termék, azok nélkül nem állítható elő. Az "E számok" listája többek között elérhető a http://www.tudatosvasarlo.hu/eszam internetes oldalon.
Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Feketelistán a fogyasztókat megkárosító cégek

Többet ütöttek be a kasszánál, mint ami a polcon volt, új árat kértek használt termékért, nem adtak magyar nyelvű leírást - csupán néhány panasz a többezerből, ami a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez érkezett. Szeptembertől feketelistára kerülnek a fogyasztókat megkárosító cégek is.