Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Több mint ötezer vállalkozó látogatott el november 15. és 17. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba, hogy megismerje azon franchise-hálózatokat, amelyek Magyarországon, valamint a régióban partnereket keresnek. A legnagyobb érdeklődés az otthon végezhető, valamint az alacsony befektetést igénylő hálózatok iránt mutatkozott. A vártnál is nagyobb volt a tőkeerős látogatók száma, több százan kerestek mester-franchise - hazánkban vagy a régióban kizárólagos terjeszkedést jelentő - lehetőséget.
A tavalyi kiállításhoz képest 20 százalékkal több rendszergazda, közel százhúsz hálózat kereste franchise-partnerét. Tizenegy portugál, 10 francia, 9 spanyol, 7 olasz, 4 amerikai, 3 szlovák, 2 német és 2 brit koncepció mutatkozott be, sőt, egy-egy franchise-hálózattal Málta, Ausztria és Románia is képviseltette magát. A látogatók találkozhattak magyar franchise-rendszerekkel is, közel hetvenet ismerhettek meg az érdeklődők.
Több induló hálózat is részt vett a kerekasztal beszélgetésen. Növekedés volt tapasztalható a külföldi látogatók számában is, elsősorban a környező országokból, főként Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, ahonnan a tavalyi évhez képest 5-10 százalékkal többen érkeztek.
Több mint egyhónapos tárgyalássorozat lezárásaként a kiállítók közül a Dinamix spanyol hálózat, valamint a Crestcom amerikai hálózat is mester-partnerére talált. A kiállításon a kiállítók szavazatai alapján a legszebb stand díját a Starfleur virágüzlet-hálózat, a leginnovatívabb koncepcióért járó oklevelet a Király Pizza vihette haza.
A kiállítás dr. Kóka János, Gazdasági és közlekedési miniszter fővédnökségével, valamint a Magyar Franchise Szövetség szakmai támogatásával jött létre.
Forrás: www.franchiseportal.hu
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
Szavazzon a legszebbre!
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.