Még alig száradt meg a pecsét a Magyar Telekom munkaügyi perét lezáró másodfokú határozaton, máris újabb keresetet nyújtottak be a legnagyobb magyarországi távközlési vállalat ellen. Ezúttal nem munkavállalói, hanem jogutód cégei perlik a 2008 végéig 15 százalékos létszámleépítésre készülő társaságot tisztességtelen piaci magatartás miatt.
© Túry Gergely |
A Rework dolgozói a perben vitatták, hogy valóban munkajogi jogutódlás történt. A Munka Törvénykönyve szerint jogutódláskor a
| Cáfolat és kommentár |
| Itt elolvashatja a Magyar Telekom cáfolatát és a hvg.hu kommentjét! |
| Ki a Rework Kft. igazgatója? |
| Szili Pétert már két és fél évvel ezelőtt megpróbáltuk szóra bírni a cégkivonatban található elérhetőségein, azonban hiába kerestük. A hvg.hu legújabb kísérlete az ügyvezető igazgató megszólaltatására ismét kudarcba fulladt. Elérhetőségeiről sem a vele – aláírása szerint – szerződéses kapcsolatban álló Magyar Telekom, sem az általa megbízott Ott Tibor szakmai igazgató nem tudott információval szolgálni. Ott annyit azonban elárult: Szilihez csak az informatikai ügyek tartoznak. A hvg.hu a Rework munkavállalóitól megtudta: az ügyvezető aláírása szerepel az összes ott dolgozó munkáltatói igazolásán. |
A felperesek mindvégig ragaszkodtak álláspontjukhoz, miszerint a Magyar Telekom kiszervezésükkel csupán a jogutódlás látszatát keltette, miközben belekényszerítette őket egy kvázi munkaerő-kölcsönzéses jogviszonyba. Ezért is kérték, állapítsák meg, hogy munkaviszonyukat jogellenesen szüntették meg. A bíróság azonban másképp látta. Az ítélet indoklása szerint a jogutódláshoz nem volt szükség az összes munkavállaló áthelyezésére a jogutód cégbe. Csupán az számított, hogy a Rework állományába került dolgozókkal és egyéb áthelyezett erőforrásokkal képesek voltak-e ellátni az M-Telekom kiszervezett üzletágának egykori tevékenységét. Márpedig erre képesek voltak, a kiszervezett dolgozók munkaviszonya pedig folyamatos volt. Az ítélet akár precedenst teremthet arra, hogy egy társaságnak ne kelljen egy teljes csoportot vezetőstül kiszerveznie, elég, ha megszabadul a fölösleges emberektől – állítja a hvg.hu-nak az ügyben nem érdekelt munkajogász.
Bár a per elvesztése idáig összesen több mint egymillió forintjába került a dolgozóknak, mégsem adják fel. A felperesek azt sérelmezik, hogy a bíróság nem tett eleget kérésüknek, s elzárkózott szakszervezeti titkáruk meghallgatása elől, igazat adva az alpereseknek abban, hogy a tanú elfogult. Suba Ildikó bírónő az ítélet indoklásában arra hivatkozott, a felperesek nem tudták megjelölni, hogy keresetük megalapozottsága szempontjából miért fontos Nádasdi Franciska meghallgatása. Beidézte ugyanakkor a Telekom kérésére a vállalat érdekeit képviselő Csordás Zsuzsannát, a budapesti ügyfélszolgálati központ vezetőjét, akinek vallomása befolyásolta az ítéletet.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#9)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#9)











Magyarországon a lakosság 90%-át be lehetne perelni valamiért, olyan ragyogó a jogrendünk. Aki megpróbálja maradéktalanul betartani a törvényeket, az éhen halás veszélye fenyegeti! Itt csalásra van kényszerítve a hajléktalan csóró is! A zsírosabbak pedig már megtanulták hogy nem lehet megbukni a csalás közben, és hogy kell a tisztességes polgár látszatát fenntartani.<br>Persze nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani, mert akkor jajgatni kezdünk, hogy: ez diktatúra, az emberi jogok megsértése, sárba tiprása! Akkor meg a demokratikus berendezkedésünkben van a hiba! Szabadon választunk, azt akit pénzzzel megtömnek a háttérből, mert a kampány sokba kerül. Amelyik képviselő nyer, annak valahogy vissza kell adni a pénzt amit kapott a kampányra. Ezzel már vége is a demokráciának, csak azon kevesek érdeke érvényesül, akik pénzzel beszálltak a választásba!<br>