Reális cégértékelés, ütőképes menedzsment és egy piacképes ötlet, ami megvalósítható – csupán ennyi kell, hogy egy "üzleti angyal" beruházzon egy induló vállalkozásba. Az innovativitás inkább a piacképesség, mint a befektetés feltétele, s az újdonságnak számító ötletek gyakran kevésbé nyerőek, mint a szokványosak. Hogyan lehet befektetőt találni?
© sxc.hu |
Pozitív példa, kevés ugyan, de létezik: a hvg.hu-nak nyilatkozó üzleti angyal egy év és 11 kezdő vállalkozás átvizsgálása után közel 20 millió forint támogatást és szakmai segítséget adott egy informatikai elképzelés megvalósításához.
| Tippek befektető megnyeréséhez |
- a termék (szolgáltatás, technológia) valamilyen szempontból innovatív, |
Az alapítvány 2007 elején létrehozta az Első Magyar Üzleti Angyal Hálózatot, mely elsősorban olyan beruházókat tömörít, amelyek a kockázatitőke-társaságok számára még túl alacsonynak számító, 10-100 millió forintos projekteket finanszíroznak. Üzleti angyalunk azért döntött e projekt mellett, mert a befektetés megtérüléséhez előreláthatólag legfeljebb 4-5 év szükséges, átlagosan évi 25 százalék hozam fejében. Számított az is, hogy az ötletgazda személyisége nem állt messze saját egyéniségemtől – tette hozzá forrásunk.
A nagyobb összegekre áhítozó kicsiknek is van remény. Igaz, csak az év végétől, de indul a mintegy 46 milliárd forint keretösszegű JEREMIE program magvető tőke alprogramja, melynek keretében kizárólag olyan kockázati tőkebefektetésre lesz lehetőség, amikor a befektető tőkeemeléssel száll be a cégbe, fejlesztési tőkét juttat, a társaságban szerzett részesedésért cserébe. A rendelkezésre álló összeg 80 százalékát öt évnél nem régebben alakult társaságokba kell befektetni.
A program keretében tehát nem lesz lehetőség kivásárlásokra - avat be a részletekbe Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója. Az egy cégben megvalósítható befektetés plafonja éves szinten 1,5 millió euró, és három egymást követő évben fektethető be ekkora összeg egy-egy cégbe. A programban résztvevő kockázati tőke alapkezelőknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen Magyarországon eddig évente 1-2 milliárd forintot fektettek be induló vagy korai szakaszú vállalkozásokba, most pedig 4-5 év alatt 46 milliárdot kell majd invesztálni. Kérdés, hogy van-e egyáltalán ennyi jó projekt.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm










