A mikro-, kis- és középvállalkozások véleménye alapján idén leginkább az adózási helyzet javulása és a vállalkozóbarát törvények, valamint a megrendelések növekedése segítené leginkább a magyarországi cégek versenyképességét. Ezzel szemben a munkahelyteremtő programok, a hitelkondíciók javulása, a képzettebb munkaerő nem játszik számottevő szerepet a kkv-k versenyképességének növelésében - derül ki a 700 vállalkozás megkérdezésével végzett K&H kkv bizalmi index kutatásból.
|
|
A megkérdezettek legnagyobb arányban az adózási helyzet javulását és a vállalkozóbarát törvényeket ( a megkérdezettek 19 százaléka) és legalább ennyien a megrendelések növekedését tartják fontosnak ahhoz, hogy cégük versenyképessége javuljon. A gazdasági/iparági fellendülés a megkérdezett vállalkozások 17 százaléka szerint javítana versenyhelyzetükön. A versenyképesség növelés szempontjából középmezőnyben végzett tényezőket – a finanszírozási feltételek javítása/állami támogatások növelése, vevők helyzetének javulása, új piacok elérése, árfolyamok javulása - durván minden tizedik vállalkozás tartja fontosnak. Az ágazatok szempontjából jelentős eltérés van azon a téren, hogy mely tényezőket tekintik a vállalkozások a leginkább fontosnak versenyképességük növelése céljából. Az ipari cégek szempontjából a megrendelések növekedése jelentené az elsődleges kiugrási lehetőséget, a kereskedelemben azonban az adózási környezet pozitív változását tartják különösen fontosnak. A szolgáltatóiparban a gazdasági/ipari fellendülést jelölték meg elsődlegesen versenyképességet növelő tényezőként, míg a mezőgazdasági cégek e szempontból az árfolyamok javulását, a forint stabilizálódását tekintik leginkább fontosnak.
|
Ágazat |
1. |
2. |
3. |
|
ipar |
Megrendelések növekedése (25%)* |
A gazdaság/iparág fellendülése (18%) |
Adózási helyzet javulása, vállalkozóbarát törvények (18%) |
|
kereskedelem |
Adózási helyzet javulása, vállalkozóbarát törvények (26%) |
Vevők helyzetének javulása (19%) |
Megrendelések növekedése (15%) |
|
szolgáltatások |
A gazdaság/iparág fellendülése (19%) |
Megrendelések növekedése (19%) |
Adózási helyzet javulása, vállalkozóbarát törvények (16%) |
|
mezőgazdaság |
Árfolyamok javulása (39%) |
Új piacok elérése (21%) |
Adózási helyzet javulása, vállalkozóbarát törvények (14%) |
Versenyképességet növelő három legfontosabb tényező a vállalkozások megítélése szerint
*: zárójelben az adott tényezőt választó vállalkozások aránya


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Brüsszel az Európai Bírósághoz fordul a magyar áfatörvény miatt »
Jó üzlet a hír - nőtt a Reuters eredménye »
Gigabírság útépítési kartellezésért »













