Az Arany Alkony után jöhetnek az Olajág Otthonok

2013. március 25., hétfő, 07:19 • Utolsó frissítés: 2013. március 25., hétfő, 07:19
Szerző:


Címkék: ; ; ; ; ;

Megkapták a jogerős működési engedélyt az Olajág Otthonok.

Véget érni látszik a budapesti Arany Alkony idősotthonok kálváriája; a fővárosi kormányhivatal április elsejével megadta a jogerős működési engedélyt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által alapított Olajág Otthonoknak, ezzel hosszú évek után egy kézben egyesült az ingatlanok tulajdonjoga és az üzemeltetése - írta hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet.

A Népszabadság azt írta: a Chábád Lubavics zsidó mozgalomhoz kötődő EMIH vezetői a múlt héten kapták kézhez a működési engedélyről szóló jogerős határozatot. Elsőként az otthonok ezerháromszáz lakóját és hatszáz dolgozóját értesítették, vasárnap pedig személyesen is végigjárták az intézményeket, hogy megnyugtassák az idős embereket. 

A Magyar Nemzetnek Pesti Imre, a fővárosi kormányhivatal vezetője azt nyilatkozta: abban bíznak, hogy a másodfokon eljáró Emberi Erőforrások Minisztériumának döntésével megszűnik a lakók részéről az elégedetlenség, és újra nyugodtan tölthetik mindennapjaikat. Emlékeztetett arra is, hogy korábban az engedélyt azért vonták vissza, mert vizsgálataik szerint az eddigi fenntartó anyagi háttere bizonytalanságokkal teli és adósságokkal terhelt volt.

Hagyomány és innováció generációkon át
Hagyomány és innováció generációkon át

A Ziegler Csoport immár a harmadik generáció óta működik családi vállalkozásként. A cég generációról generációra bővült, és fejlődött jelenlegi méretére.

Hirdetés


Az Arany Alkony után jöhetnek az Olajág Otthonok




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Híres előadókat hozott Budapestre a Prezi és a Ustream

Híres előadókat hozott Budapestre a Prezi és a Ustream

Több mint 900 IT-fejlesztő és mérnök részvételével tart nemzetközi konferenciát Budapesten két sikeres Magyarországról indult startup, a Prezi és a...

még több hír »
HIRDETÉS
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X