EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Legyártották az utolsó autóbuszt a Nabi kaposvári üzemében, és a hét elején útnak indították az Egyesült Államokba, a szüneteltetésre ítélt üzem dolgozóitól is elkezdett megválni a cég – írta a Világgazdaság.
A dolgozók fokozatosan hagyják el a somogyi társaságot, a közelmúltban közel 170 szakembert alkalmaztak, és a napokban két lépcsőben már több mint százan elbúcsúztak a vállalattól – közölte a VG.
A lap úgy tudja, a munkásokkal korábban határozott időre kötöttek szerződést, kedden már csak 65-en álltak munkába. A pótalkatrészek gyártásán kívül a teljes körű leltározást is megkezdték.
A Nabi története során már volt példa arra, hogy átmenetileg a termelés lassítására, szüneteltetésére kényszerült.
Május végén sajnos ismét szünetelni kényszerül a kaposvári üzem működése, mert leszállítja a cég az utolsó járművet is a 2011 márciusában Los Angeles által lehívott 150 darabos megrendelésből.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.