szerző:
G. Tóth Ilda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Akad, aki felesége álmát váltja valóra, más fizetős betegekre hajt avagy a borászatát akarja fellendíteni a szállodaépítéssel. A politikusok által is kedvelt hotelbizniszt az uniós támogatások teszik igazán vonzóvá.

„A férjem gyermekkori emléke, hogy gyakran ide tért be vele a nagyapja egy rumos kávéra. Később én is ide ültem be a barátaimmal egy sörre néptáncpróba után” – ezzel a sajátos családi kötődéssel magyarázza Bakos Orsolya, a szegedi Tiszavirág Hotel háziasszonya, miért vette meg és újíttatta fel férje, ifjabb Sánta János, a dohánykereskedelemben utazó Tabán Trafik Zrt. résztulajdonosa az egykori patinás vendéglőt. Lázár János hódmezővásárhelyi barátjának cége tíz éve vásárolta meg az ingatlant potom 70 millió forintért, s a dizájnbutikhotel a napokban ünnepelte második születésnapját. „Mézesmadzag volt a vételár, összesen 700-800 milliót is ráköltöttünk” – mondja a végre a szenvedélyének hódoló hotelháziasszony, hozzátéve: nem gond, ha a ház veszteséget termel, szerencsére van mögötte egy tőkeerős cég. No és egy 157,5 millió forintos uniós támogatás – vagyis a 12 szobával számolva szobánként 13 millió forint –, aminek mindössze annyi volt a feltétele, hogy a felújított ingatlant öt évig szállodaként üzemeltessék. Aki a Tiszavirágban járt, dicséri a vendéglátást: „itt aztán van ízlés, nem mint Szijjártó Péter házában” – mondta a HVG-nek egy visszatérő vendég.

Az uniós támogatás lehetősége számos politikaközeli nagyvállalkozót megihletett, csak Szegeden fél tucat négycsillagos szállodához pályáztak rá. Egy éven belül hármat fel is építettek – egyiket sem akárki fia. A 210 millió forintos EU-forrás segítségével felhúzott Szent János Hotel például abban az épületben működik, ahol egykor a Pick szalámi gyártása elkezdődött, a beruházó pedig a Mórahalmi Rozsmalom Kft. – az egyetlen tisztán rozs őrlésével foglalkozó malom tulajdonosa. A cég vezetőjét, a helyi elit köreiben mozgó Bodó Katalint legutóbb azzal hozták hírbe, hogy együtt utazott a Kanári-szigetekre Vida Ildikó adóhatósági elnökkel. A hármas számú versenytárs Art Hotelt pedig a városszerte ismert nagyvállalkozó, az akkor még a Szeged Beton nevet viselő vízilabdaklub 2011-ben elhunyt elnöke, a politikától magát mindig távol tartani igyekvő Körtvélyessy Péter álmodta meg; az özvegye által vezetett Somogyi Udvar Kft. 439 millió forint uniós támogatást nyert hozzá. A helyi viszonyokat jól illusztrálja, hogy idén ősztől a városi csapat névadó szponzora éppen a Tiszavirág. Mintha csak a Sánta család bizonyítani akarná, hogy megfelel a kormányzati elvárásoknak.

Az Art Hotel Szeged egyik italpultja
©

Mindeközben a Tisza-parti városban pang a vendégforgalom: a 2013-as szobafoglaltsági arány 40,7 százalék volt, márpedig a szakmában 50 százalék alatt biztos halált jósolnak. „Szinte nincs olyan hónap, amikor ne adnának át legalább egy panziót a városban. Mindenki a lézerközpont megnyitására bazíroz” – ad magyarázatot a látványos bővítésekre egy helybéli szakember. November végén az EU 400 millió forint fölé tornázta a kifizetett összeget abból a 439,2 millióból, amit a Science Kft.-nek ítélt meg egy 35 szobás, négycsillagos hotelhez – a környéken rekordnak számító, 70 százalékos támogatási aránnyal. A szállót február végén adják át. A tulajdonos a Science Projekt Kft. – korábbi nevén Tárkány Flotta Szerviz Kft. –, mely az országszerte több autóházat működtető Tárkány családé. A cégcsoport másik vállalkozása ellen felszámolás folyik, s a tulajdonos Tárkány Lászlót a Szegedi Ügyészség fedezetelvonás bűntettével vádolta meg.

Tudomány híján a bor a vonzerő Villányban, ahol szintúgy gombamód szaporodnak a szálláshelyek – itt is az EU-pénzek jóvoltából. „Inkább politikusok, mintsem borászok” – kommentálták a környéken a neves bortermelők panzióbővítési buzgalmát. Nemcsak Tiffán Zsolt fideszes honatya Colchicum Kft.-je nyert az idén tavasszal átadott panzióhoz támogatást (lásd Kicsire nem adunk című írásunkat), a Bock Panzió Kft. is felvehetett 334 milliót, és Gere Tamás Crocus Gere Bor Hotelje is kicsinek bizonyult. Utóbbi új szárnyát a következő hetekben tervezik átadni, szabadtéri jakuzzival a tetején.

A borászok mellett más gazdasági potentátok is bekapcsolódtak a szálláshelyépítésbe a Dél-Dunántúlon – a térség fejletlensége miatt 60-70 százalékos támogatási aránnyal kecsegtető közösségi forrásra spekulálva. Miközben a legnagyobb hazai szállodalánc, a Danubius Hotels Pécsett különféle trükkökkel próbálta csökkenteni a vendégek által hanyagolt két szállodája működési költségeit, a környéken több új beruházás indult. Mások közt a városi holdingcég igazgatósági tagjának, Schneider Jánosnak a vállalkozása, a Hausmann Kft. is kapott 223 millió forintot egy belvárosi műemlék épület szállodává alakításához. A városi holdingok főemberei másutt is rákaptak a szállodásdira: Debrecenben az igazgatósági tag Kotosmann Zoltán birtokolta Héliker Invest Zrt. korszerűsítette a nyugat-európai polgárok által az EU-nak befizetett félmilliárdból a Centrum Hotelt.

Villányban a bor a vonzerő - képünk illusztráció
©

Több mint 270 millió forintot nyert a Pécs melletti Pogányban panziót álmodó Mátrix-Workmanlike Kft., amelynek hátterében Zsuffa Ákos, az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének elnöke áll. Korántsem mellesleg ő a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programiroda pályázati szakértője is. Ez a szervezet pedig az Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosaként elhíresült Bátorfi Béla résztulajdonában álló Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő Kft. közvetett érdekeltségében van. Márpedig a Bátorfihoz kötődő pénzköltéseket már az Európai Bizottság is megelégelte. A HVG információi szerint Brüsszelben leállították a kifizetéseket a regionális operatív programok egyes turisztikai pályázatainál.

Egészségturizmus hívószóval valóban milliárdokat költöttek el hazai vállalkozások. Idén márciusban nyert el 783 millió forintot a szintén Baranyában, a Villánnyal szomszédos Nagyharsányban „dél-dunántúli medihotelt” építő Geone Kft., amely ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz tartozik, mint az Esztergomban majdnem kész Egom Medhotel. A 871 milliós brüsszeli támogatást kaszáló Egom Medhotel Kft. pedig résztulajdonosa a New Deal Invest Kft.-nek, amely közvetetten a Kútvölgyi Kórház járóbeteg-részlegét igazgató Szócska Gáborhoz, a volt egészségügyi államtitkár testvéréhez köthető (HVG, 2013. június 1.).

A gazdasági elit köreiben mára sikk lett szállodát birtokolni. Akkor is, ha a hotelek jövedelmezősége elmarad a válság előttitől: míg korábban 10–12 év alatt megtérült a befektetés, ma 15–20 évvel lehet számolni. A hazai átlagos foglaltsági ráta még mindig messze elmarad a 2007-estől – azért is, mert jócskán túlépítették a vidéket méregdrága wellness-szállókkal. Ha későn is, talán erre eszmélt rá Lázár Vilmos, a kormánykedvenc CBA résztulajdonosa. A fogathajtó Szilvásváradon fogott üdülőfalu-építésbe, 317 millió forintos uniós támogatással. A Mythos fantázianévre hallgató létesítmény még csak a tervekben létezik, építése egyelőre nem halad. Mindössze addig jutottak a tulajdonosok, hogy a kempingben a régi faházakat lebontották, de nem jöhetett létre a beígért 12 új munkahely – amelyekről az uniós papírokon fontosnak tartották közölni, hogy minden másodikat nő töltené be. Aggodalomra azért nincs ok, a CBA igazgatósága nem marad saját szálloda nélkül. A fővárosi római-parti mobilgátért lobbizók közt van Lázár kollégája, Breier László, aki a Vörösvár Kft.-n keresztül a békásmegyeri töltés mögött megbújó Hotel Noét tudhatja magáénak.