szerző:
hvg.hu

Pert nyert a TASZ abban az ügyben, amelyben a szabadalmi hivatal honlapján szabadalmi bejelentések váltak elérhetővé, mégis azt az illetőt perelték be, aki a hibára rávilágított.

Jogerősen megnyerte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), azt a pert, ami az ellen a személy ellen irányult, aki közérdekű bejelentést tett egy orbitális informatikai biztonsági hiányosságról. 

Az ügy tavaly pattant ki, először a HVG írt arról, hogy a korábban szabadalmi hivatalként ismert  Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) honlapján egy óriási informatikai hiányosság eredményeképp több mint egy évig nyilvánosan elérhetőek voltak szabadalmi titkok. Amikor ezt kiszúrta a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület (MSZTE) és felmérve, hogy ez mekkora kárt okozhat a szabadalmi bejelentőknek, közérdekű bejelentést tett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, amely a törvényességi felügyeletet gyakorolja a hibázó SZTNH felett.

A szabadalmi hivatal azonban éppen a bejelentő egyesületi vezető, Pintz György ellen indított eljárást, és a 2014. február 25-i fegyelmi tárgyaláson a legsúlyosabb büntetést hozva 5 évre kizárták a Kamarából, azzal az indokkal, hogy nem a felettes szervet, hanem a szabadalmi hivatalt kellett volna megkeresnie. Abba is belekötöttek, hogy letöltötte a szabadalmi beadványokat, miközben éppen ezzel bizonyította a biztonsági rést.

A bíróság mostani döntése alapján egyértelműen kimondható, hogy súlyos eljárási hibáktól hemzsegő koncepciós eljárást folytatott a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kar Pintz György szabadalmi ügyvivő ellen, akinek a közérdekű bejelentésével egy súlyos informatikai hibát sikerült elhárítani, ezzel erősítve a magyar feltalálók védelmét - közölte a TASZ.

A jogvédők megjegyzik, hogy a Kamara azóta további kettő, teljesen megalapozatlan fegyelmi eljárást indított Pintz György ellen, miközben előtte a Kamara története során egy eljárás indult. "Ez az eset tökéletesen megmutatja, hogy Magyarországon a közérdekű bejelentők védelmére hivatott törvény a gyakorlatban semmilyen garanciát nem jelent" - írja a TASZ.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!