szerző:
hvg.hu

Idén már több mint 50 uniós pályázatnak kellett volna megjelennie, de csak 15 felhívás érhető el – írja a Világgazdaság.

A vállalkozásoknak szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programhoz kapcsolódva már több mint ötven uniós pályázatot kellett volna a kormánynak meghirdetnie, de mindössze 15 felhívás érhető el, s egyet már fel is függesztettek, amivel az ország 40 százalékát kizárták belőle – írja a Világgazdaság szerdai száma.

Miközben a cégek ki vannak éhezve az uniós pénzekre, a 2014–2020 közötti uniós források felhasználását tartalmazó Széchenyi 2020-as fejlesztési program nagyon nehezen pörög fel – írják.

A gazdasági napilap szerint van olyan pályázat, amelyet a nagy érdeklődésre tekintettel már bezártak, míg mások kiemelt projektekhez adnak pénzt, így többnyire központi állami feladatokat finanszíroznak.

Augusztusban még azt jelentette be a kormányzat, hogy 2017-ig kiírják a ciklus összes pályázatát, de ehhez nagyon bele kellene húzni, mert a jelenlegi tempóval még a korábbi, lassúbb menetrendet sem tartják – áll a cikkben. Mindezt úgy, hogy a gazdaságfejlesztés a kormányzat kiemelt célkitűzése.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!