szerző:
MTI

Rekordközeli forgalmat értek el a magyarországi szállodák a tavalyi év első háromnegyed évében, jelentősen nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma, és a belföldi forgalom is élénkült – mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke a köztévében.

A hazai vendégek nemcsak nyáron, hanem egész évben több időt töltöttek el a szálláshelyeken, így közel 7 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma – közölte a műsorban Niklai Ákos.

A szállodaszövetségi elnök szerint Budapest a külföldiek körében rendkívül népszerű, turisztikailag a világ egyik leglátogatottabb városa. Ennek okai között említette a vonzó árak mellett a jó légi összeköttetést, és azt, hogy a szállodai mellett az építészeti, a gasztronómiai és a kulturális kínálat is vonzó. A fővárosi szállodák 70 százalék fölötti kihasználtságot értek el tavaly január-októberben.

Niklai Ákos azt mondta, a külföldi forgalom tavaly október-novemberben egy-két százalékkal visszaesett, ami a vidéki szállodákat érintette súlyosabban. Ez részben az orosz vendégek elmaradásának, részben a párizsi merényletek hatásának következménye. Ennek ellenére a 2015-ös év mindenképpen rekordévnek tekinthető szép növekedéssel – tette hozzá.

Cikk megosztása
Címkék