szerző:

Tíz évvel a Bosnyák tér felvásárlása után, a befektető kihátrál a Mundo Center felépítése mögül. Se pláza, se új városközpont nincs kilátásában Zuglóban – írja a VS.hu.

A lengyel projektgazda Echo Investment tavaly luxemburgi-amerikai befektetőkhöz került, és a befektető valamiért nem akarja megépíteni a bevásárló központot – mondta a lapnak Karácsony Gergely PM-es polgármester, aki egy évvel ezelőtt még éppen a VS.hu-nak nyilatkozta azt, hogy 2015 tavaszán startol az építkezés.

A pláza ígéretével Karácsony Gergely elődje, a fideszes Papcsák Ferenc ugyancsak felsült. A korábbi polgármester is kampánytémává emelte a beruházást, amikor a 2014-es önkormányzati választás előtti napokban írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a lengyel befektetővel. Az Echo Investment a plázán kívül a piac felújítását, és Zugló új közigazgatási központjának felépítését ígérte.

A közös álmokban szerepelt egy közpark tóval is. Papcsák Ferenc 2014 februárban azt állította, hogy 2014 szeptemberben kezdődik a kivitelezés.

A VS.hu megkereste az ügyben az Echo Ivestment új tulajdonosát, de eddig nem reagáltak.

©

Karácsony Gergely még a tulajdonosváltás előtt azt mondta a lapnak, hogy a befektető kínálgatja nekik Bosnyák téri piac és a leendő pláza közötti területet, de a visszavásárlásra a kerületnek nem volt pénze.

Az Echo Investmnet még 2006-ban, a fideszes Rátonyi Gábor polgármestersége idején 4 milliárd forintért vásárolta meg a Csömöri út - Mosztár utca- Bosnyák utca- Rákospatak utca által határolt 6,8 hektáros területet a zuglói önkormányzattól. Akkor 2010-es átadást terveztek, és azzal számoltak, hogy a négyes metró elér a Bosnyák térre – utóbbi azonban sokáig biztosan nem valósul meg.

©

2008-ban még 170 ezer négyzetméteres beépítést, többszintes parkolót terveztek. A 2014-es szándéknyilatkozatban viszont már csak 107 ezer négyzetméteren vállalták a pláza építését, 2015 januári kezdéssel, 2018-as átadással, 170 üzlettel, egy multiplex mozival és 1400 parkolóhellyel.

Hátráltatta az előrehaladást, hogy 2009-ben Weinek Leonárd, SZDSZ-es polgármester plázastoppot hirdetett a kerületben.

Tavaly júliusban az önkormányzat 500-ról 100 millió forintra csökkentette saját hozzájárulását. Az akkori ülésen részt vett az Echo Investment képviselője is, aki azt mondta, hogy nem gondolkoznak már plázában, inkább városközpontot építenének.