szerző:

Álltólag csak egy elírt adószám miatt csapott le a NAV Simicskáék közbeiktatott cégére, a Pro A Vagyonkezelőre, amely áttételes tulajdonosa a Hír Tv-nek és a Mahirnak is.

Január végén végrehajtást jegyeztetett be a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro A Vagyonkezelő Kft. ellen a NAV dél-budai hátralékkezelési osztálya – értesült a keddi Népszabadság.

A NAV már 2013 elején is bejegyeztetett hasonlót a kérdéses cégnél. Az akkor még Vida Ildikó vezette NAV négy nap alatt törölte is az előző végrehajtást.

A Pro A testvércége a Pro B, amely ellen az adóhatóság 2013-ban két végrehajtást is indított, de az állítólag jelentéktelen tartozások miatt indított eljárást rövid időn belül törölték.

©

Benyó Zsuzsanna, a két cég ügyvezetője azt mondta, az eljárások azért indultak, mert elírták az utaláson az adószámot; miután a hibát javították, reméli, hogy a NAV törli a bejegyzést.

Az évi többmilliárdos nyereséget produkáló Pro A és a Pro B olyan közbeiktatott cégek, amelyek áttételes tulajdonosai a Hír Tv-nek, a Magyar Nemzetnek, a Class FM-nek, a Mahirnak, a Publimontnak és A Plakat hirdetővállalatnak is.

A Simicska–Orbán-háború előtti utolsó békeévben, 2014-ben mindkét cég 3,8 milliárd forint nyereséget hozott.

Cikk megosztása
Címkék