szerző:
Rácz Tibor

Legyen minden háztartásban legalább 30 Mbps sávszélességű net, meg az internet áfája is csökkenjen - a programnak ilyen céljai is vannak.

Júliusig összesen 6,3 milliárd forintot pumpál a kormány a 2017-es költségvetés terhére a Digitális Nemzet Fejlesztési Programba (DNFP). A napokban a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány „egyetért azzal, hogy a kormányzati célú hálózatok további konszolidációja” és kiterjesztése érdekében szükséges a megindított fejlesztések teljes körű befejezése, illetve, új végpontok bekötése.

A DNFP fő célja – a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megfogalmazása szerint – hogy „az infokommunikációs szolgáltatások és eszközök elterjedése 2018-ra elérje a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában rögzített szintet”. Amellett, a digitális és infokommunikációs technológia segítségével fejlesztenék a gazdaságot, s a helyi közösségeket.

A DNFP részeként, „Szupergyors internetet mindenkinek program”-ra is jutna a milliárdokból. A projekt azt hivatott teljesíteni, hogy minden háztartás számára elérhető legyen a 30 Mbps sávszélességű internet, valamint, növelné a lakosság informatikai kommunikációs technológiai ellátottságát. Mindemellett a kormány még megcélozta azt is, hogy intelligens városi szolgáltatásokat és elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat vezetnek be ez idő alatt, valamint átfogó célként jelenik meg, hogy növekedjen a kkv-k informatikai felkészültsége és 15 százalék alá csökkenjen az internetet nem használók aránya 2020-ig.

Céljainak elérése érdekében a kormány még az internet áfáját is csökkentené, a mostani 27-ről 18 százalékra, amiről Deutsch Tamás fideszes EP képviselő, a a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos is beszélt a napokban.

Cikk megosztása
Címkék