szerző:
MTI

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt négy ember ellen, akik egy 11 éve gyárépítésre felvett brutális hitel törlesztése helyett megpróbálták kijátszani az MFB-t. A Higi Zrt. három volt igazgatósági tagja és a Star Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője egy tízmilliárdos történetben talált egymásra.

Négy ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik 2005-ös hitelügyletével összefüggésben tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt – írta meg a Magyar Nemzet.

A vádirat szerint a vádlottak gazdasági tevékenységük során a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon egy részét elvonták, és ezzel az egyik hitelező kielégítését részben meghiúsították. A Magyar Nemzet a Szolnoki Törvényszéktől megtudta, hogy négyből három vádlott a hitelt felvevő Higi Zrt. igazgatósági tagja, negyedik társuk pedig a Star Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője.

A lap emlékeztetett arra, hogy a Higi 2006-ban annak ellenére kapott összesen tízmilliárd forint hitelt papírgyár építésére az MFB-től, hogy a bank kockázatkezelési igazgatósága felhívta a figyelmet: cég pénzügyi helyzete nehezen átlátható. A Higi a hiteleit nem tudta törleszteni, ám papírgyártásból származó bevételeit a Star Kft.-nek utalta, holott a hitelszerződés szerint minden bevétele az MFB-t illette volna.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!