szerző:
hvg.hu

Orbán Viktor egykori szobatársa megérezte kettejük háborúját, Simicska Lajos a vesztes cégeit kiüríti, profitját jól megválogatott célokra tartogatja – írta a Népszabadság.

Simicska Lajos – aki tavaly február 6-án nyíltan szembefordult Orbán Viktorral, egykori barátjával és kollégiumi szobatársával – óriási pénzektől esett el a szakítás után – írta a Népszabadság. A hétfőn közzétett cégmérlegekből kiderült, tavaly durván visszaestek a Simicska érdekeltségébe tartozó médiavállalkozások bevételei, a megszűnéssel fenyegetett Class FM-et pedig szinte teljesen kiürítette, mielőtt megszabadult tőle.

A műsorszolgáltató Advenio Zrt.-ből 1,55 mil­liárd osztalékot vontak ki, 250 millióval többet, mint két éve, miközben a bevételek bezuhantak. Ráadásul az osztalékkifizetést a cég nyeresége önmagában nem fedezte, 716 millió forint erejéig hozzányúltak a tartalékhoz is, így a társaság saját tőkéje több mint egymilliárddal csökkent 2014-hez képest.

Szintén jelentős összeget, 700 millió forintot vontak ki a tulajdonosok a műsorgyártó cégükből, a Hung-Ister Zrt.-ből. Ez a részvénytársaság volt tavaly februárjáig a köztévé egyik legnagyobb beszállítója, csakhogy pár nappal a nyílt szakítás után a köztévé felbontotta a 2011 óta többször meghosszabbított szerződést. A cég forgalma megfeleződött, profitja 40 százalékkal esett vissza.

A milliárdos üzletember egyik legrégebbi vállalkozása, a Hír Tv is sokkal rosszabbul teljesített, mint a béke időszakában. Míg a 2013-as évet 7,6, a 2014-es esztendőt 7 milliárdos árbevétellel zárta, tavaly 4 milliárd volt a forgalma, az adózás utáni tiszta nyeresége pedig még durvábban visszaesett, 632 millióról 188 millióra.

A Simicskához kötődő üzleti kör a legjelentősebb visszaesést a közterületen, a plakátcégeiknél szenvedte el. A hétfőn leadott négy társaság (Publimont, Euro Publicity, EuroAwk, A Plakát) mérlegeiből kiderült, hogy az árbevételük megfeleződött, a profitjuk megtizedelődött, a kapott osztalék az ötödére esett vissza. Míg tavaly még 3,2 milliárdot tudtak kivenni a cégekből, idén csak 670 milliót.