szerző:
HVG

Egy Ausztráliában élő magyar nő és barátai indították el a nagyszabású esküvőkre jegyet árusító vállalkozást.

Indiában évről évre 30 százalékkal nő az esküvőpiac, jelenleg 10 millió házasságkötés jut egy évre. Így ha csak minden ezredikre be tudnak szervezni turistákat, máris stabil bevételre számíthatnak az úttörő kezdeményezés ötletgazdái: az Ausztráliában élő, magyar származású Párkányi Orsi és a céget szülési szabadsága alatt felépítő Matécsa Márta. Harmadikként egy indiai marketing-tanácsadó, Pallavi Savant csatlakozott hozzájuk – úgy, hogy hármasban valójában még soha nem találkoztak.

S hogy honnan az ötlet? Párkányi Orsi minden ismerősének esküvőjéről lemaradt az elmúlt tíz évben, miután Ausztráliába költözött. Aztán egy egyetemi találkozón összefutott Matécsa Mártával, volt iskolatársával, aki elmesélte neki, mekkora élmény volt számára, hogy a közelmúltban – egy sanghaji mesterdiplomás iskolatársa révén – indiai esküvőre hívták. „Az volt a kedvenc részem, amikor megérkeztünk a helyszínre: szó szerint vörös szőnyegen vonulhattunk be, és úgy táncoltunk együtt sokan, mint a bollywoodi filmekben” – meséli Matécsa Márta. A két fiatal vállalkozó hamar egyre gondolt: miért ne lehetne jegyet árulni a lakodalmakra? Hiszen abból az ifjú pár is profitálhatna: a bevétel fedezné a rendezvény tetemes költségeinek egy részét.

Létrehoztak hát egy weboldalt, amelyen egyrészt azok a párok regisztrálhatnak, amelyek hajlandók idegeneket is beengedni életük legszebb eseményére – persze nem ingyen, hanem az általuk megszabott áron –, másrészt az érdeklődők megvehetik a jegyeket a kiszemelt esküvőre. Miután azt látták, hogy a harmadik világban a legnyitottabbak az emberek arra, hogy idegenekkel is megosszák az élményeiket, ráadásul ott a többségnek a pluszpénz is jól jön, elsősorban indiai lagzikra specializálódtak. De felbukkan a honlapon idegenekre váró török, amerikai és orosz lagzi is. Ez utóbbi például egy, A Gyűrűk Ura-tematikájú esküvő lesz, ahová emiatt csak a film rajongói oldalain hívtak meg hobbithívőket.

A belépőjegy árát mindig a vendéglátó jegyespár szabja meg, egy háromnapos lagzi jellemzően 300–500 dollárba kerül, de ebben a transzfertől a szálláson át a teljes ellátásig minden benne van. „Indiában szinte istenként tisztelik az esküvői vendéget, vagyis nagyon jó sora van annak, aki turistaként ilyen családi eseményre látogat el. Sokan úgy alakítják ki a csomagot, hogy a saját otthonukban szállásolják el az idegeneket is – ami még inkább hozzátesz az élményhez” – meséli Párkányi Orsi. A Joinmywedding 15 százalékot kér a közvetítésért, és hogy a szélhámosokat kizárják, a vendéglátók csak a végén kapják meg a nekik járó összeget. Jellemzően tíz, húsz vagy harminc idegent vállalnak be a házasodók, de akad a honlapon olyan esküvő is, amelyen negyven turistát is szívesen fogadnak.

Ha az üzlet felfut, az utazási irodák is rácsatlakozhatnak – mondják az ötletgazdák. Vagyis könnyen előfordulhat, hogy kínálnak majd olyan, például kéthetes indiai utazásokat, amelyek egy háromnapos esküvőlátogatást is tartalmaznak.