szerző:
hvg.hu

Megállapodott a 2017-es bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap idén.

A Spar Magyarország közel 13 ezer munkavállalója közül nagyjából 4 ezer fő fizetése nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum  jogszabályban rögzített  mértékére. A fennmaradó csaknem 9 ezer munkatárs bére ennél, különböző mértékben, de magasabb szintre emelkedik – derül ki a cég közleményéből.

A béren kívüli juttatásokról is megállapodás született: idén a Spar valamennyi dolgozója 100 ezer forintnyi készpénzes béren kívüli juttatásban részesül. Akik több mint öt éve sparosok, azok további 40 ezer forinthoz jutnak SZÉP-kártyán. Mindezeken felül megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban – írták.

A Spar 2016-ban is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre, 2017-ben pedig további 7 milliárd forintot szán erre a célra. Ezt csak kisebb részben – 1,5 milliárd forint erejéig – kompenzálja a járulékcsökkentés, a nagy része saját forrás.

Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója idén is folytatja a beruházásokat: új áruházak épít, valamint felújít meglévőket. Az idei magyarországi beruházási keret meghaladja a 22 milliárd forintot.  

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!