szerző:
hvg.hu

Négy vezető is távozik az Inviteltől, amelynek márciusban lett új tulajdonosa.

A vezérigazgató marad, ám a felsővezetői kör átalakul az Invitelnél – közölte a távközlési cég. Az Invitel csoportot márciusban vásárolta meg a China-CEE Fund, David Blunck vezérigazgató és jócskán leszűkült vezetői csapatának a feladata most az új növekedési célok elérése – áll a közleményben.

A cégtől most négy vezető is távozik, köztük Mártha Imre operatív főigazgató, aki korábban a Magyar Villamos Művek Zrt. élén is állt vezérigazgatóként. Nem lesz új pénzügyi vezérigazgató-helyettes sem, ezt a feladatkört külső forrásból fogja biztosítani az Invitel, a többi területet pedig a jövőben más struktúrában működteti. 

Az Invitel átalakulása már tavaly elkezdődött: a veszteséges céget akkor három külön részre darabolta fel akkori tulajdonosa, a Matel. Már sejteni lehetett, hogy a feldarabolás az eladást készíti elő, ezt végül idén januárban jelentették be. A vevő egy magántőkealap, Magyarországon a Budapesti Metropolitan Egyetem van a tulajdonában.