szerző:
Torontáli Zoltán

A grátisz időszak után egy éves díjat kellett volna kifizetni – a semmiért. Hát ez most nem jött be.

Olyan telefonbeszélgetést kapott szerkesztőségünk, amelyet érdemes lehet minden magyar vállalkozónak végighallgatnia. Az üzletembert egy női hang hívja fel (rejtett számról), és azt próbálja beadni neki, hogy cége benne van a "Cégkeresőben", és mivel a grátisz, azaz ingyenes időszak lejárt, most hosszabbíthat, vagy „rendezze” az egyéves díjat.

A cégvezető először csak értetlenkedik, majd ahogy halad előre a beszélgetés, egyre gyanúsabbá válik, hogy a nő a konkrét kérdésekre nem tud választ adni, mindig ugyanazt szajkózza, amikor pedig látja, hogy nem jut dűlőre, mérgesen levágja a telefont.

Mivel az átverésnek látszó beszélgetést a Cégkereső.hu-ra való hivatkozással kezdeményezték, megkerestük a www.cegkereso.hu domain bejegyzőjét, aki azt mondta, nincs köze az esethez, és visszaélnek a projekt nevével (amelyből állítása szerint szakmai portál lesz).