szerző:
Csurja Zsolt

Nagy reményekkel készültek a Szigetre a környék boltosai, kocsmárosai, gíroszosai. Volt, akinek bejött. És volt, akinek nem.

Először a fesztivál első napján kérdeztük meg a vállalkozókat arról, hogyan készülnek az előttük álló hétre. A zárónapon pedig visszamentünk, hogy megnézzük, kinek jött be a számítása (Az idei Szigetet összességében értékelő cikkünket itt találja). 

Kerítésen innen és túl 

Nem meglepő, hogy a főbejárat melletti benzinkúton főleg az alkoholos italok (leginkább a vodka) és a kapcsolódó (azokat higító) termékek fogytak. A fesztiválkedvenc finn vodkával szemben a kúton a kommersz röviditalok taroltak, a Sziget itt vásárló látogatói tudatosan keresték az olcsóbb termékeket. Ez nem magyar sajátosság, ugyanúgy jellemző volt a külföldiekre is. Menő volt még a chips és a szénsavmentes víz, de túl nagy meglepetést nem okoztak a fesztiválozó vásárlók. A töltőállomás munkatársai elmondták, hogy éjszakánként érkeztek hozzájuk a legtöbben, akkor pörgött a legjobban a shop. A tavaly megrendelt árukészletnél idén nagyjából tíz százalékkal több terméket hoztak, ami a Sziget utolsó előtti napján elfogyott, így rá kellett rendelniük. A növekedést egy elterelésnek is köszönhetik. A töltőállomás vezetője, Csernóczki Ádám a hvg.hu-nak elmondta, a szomszédos autószalon vezetőivel és a Sziget szervezőivel egyeztetve találták ki azt, hogy idén a hévtől érkező, befelé igyekvő emberáradatot (a tavalyi Rihanna koncert tömegjelenetei miatt) elválasztják a kifelé tartótól. Ez egy kis szakaszon járhatóvá teszi a taxitársaság, az autószalon, és a Sziget járműveinek is az úttestet. Egyúttal megkönnyíti a rendőrök mozgását. 

Ráadásul a kordon a városból érkező szigetelőket egyenesen a benzinkútra tereli, így szinte besétálnak a shopba. Csernóczki szerint ez a húzás egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy idén (tavalyhoz képest) legalább 30 százalékos forgalomnövekedéssel számolhatnak. A terelés délután háromkor kezdődött, és a kerítéseket hajnali 3-4 körül állították vissza úgy, hogy az érkezők és a távozók is a Mozaik utcában közlekedhettek. 

 Az újítás a szemben lévő egységnek valószínűleg forgalomkiesést jelenthetett, ezért kíváncsiak voltunk rá, hogy ment az üzlet a Mozaik utca túloldalán található Váróterem nevű egységnek (náluk szerepelt kürtőskalács is a kínálatban), amely idén először nyitott ki egy bérelt kertben. Őket is megkerestük, de a vállalkozás vezetőjét nem találtuk a helyszínen. Ha sikerül vele kapcsolatba lépnünk, beszámolunk az első szigetes tapasztalatairól. 

Pita igen, pia nem 

A Szentlélek téri HÉV-megállóban üzemelő kocsma pultosa arról beszélt, hogy nem volt akkora forgalmuk, mint az elmúlt években. Meglepődve tapasztalta, hogy a törzsvendégek mellett alig fordultak meg náluk külföldiek, és akik jöttek, azok sem a magyar söröket, hanem főleg a mellékhelyiséget keresték. A szomszédos pékség munkatársa azt mondta:

Az idei forgalom biztos, hogy nem volt olyan nagy, mint évekkel ezelőtt. Ez nekünk egy gyenge Sziget.

A gíroszos viszont nagyot hasított a fesztivállal: már délutántól rengetegen vásárolnak nála, és hajnal 5-6 óráig tartott a roham. Az itt dolgozók elmondták, hogy a vasárnap esti forgalom nagyon erős volt: az átlagos napokon megszokott 250 helyett 800 pitát adtak el. A legnagyobb rendelés egyébként egyszerre nyolc gírosztál volt. 

Mindent egyszerre, vagy jó helyen

A megkérdezett vállalkozók szerint tévhit, hogy a külföldiek nyakló nélkül költik a pénzt a Szigeten. Ezért ahelyett, hogy beülnének egy óbudai krimóba, a karszalagos zónán kívül is keresik az olcsóbb termékeket. Inkább a közeli Auchan-ban vásárolnak be, hogy aztán annak parkolójában, a füves területen készüljenek fel az esti koncertekre. Azok a kereskedők, akik rá tudták szervezni a tevékenységüket az átvonuló tömegre, jól járhattak. Akik nem fértek hozzá a „vonulási útvonal” forgalmához, ráfázhattak. Az a helyszíni beszámolókból kiderült, három nyertes biztosan van a környéken: a benzinkút, a gíroszos és a nagyáruház.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Bicsérdi Ádám-Németh Róbert Kult

Útelágazódás – ilyen volt az idei Sziget

Sok szempontból volt határvonal az idei Sziget, vagy pontosabban: az idei év a Sziget számára. Legalább három fontos ponton hozott változást 2017 a fesztivál, a fesztivált szervező cég és céget vezetők számára. Felmerültek bennünk mindenféle kérdések, egyáltalán nem költőiek. Elmondjuk, hogyan láttuk az idei Sziget Fesztivált, de megkérdeztük mindezekről a Sziget cégvezetőjét, Kádár Tamást is, akivel a Sziget Fesztivál utolsó estéjén, pillanatokkal az End Show előtt találkoztunk.