szerző:
hvg.hu

Akár 4-5 milliárd forintot is adhatnak, hogy abból új gépparkot vegyen a cég, amit rögtön ki is szervezhet.

A 24.hu arról ír, hogy a nehéz pénzügyi helyzetben lévő egykori Malév leányvállalat, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév GH Zrt. akár 4-5 milliárd forintos állami segítséget is kaphat, ha a kormány jóváhagyja a tervet. Ebből több mint 2 milliárdot arra fordítanának, hogy az elavult eszközparkot lecseréljék, ám ezután a feladat érdemi részét külső cégnek szervezhetnék ki.

Amint arról korábban beszámoltunk, a társaság ellen az egyik versenytársa eljárást kezdeményezett az Európai Bizottságnál, tiltott állami támogatást feltételezve – egykor a Malév végét is egy hasonló eljárás pecsételte meg. A cég cáfolta, hogy ez a vád jogos lenne.