szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mélyen a zsebébe nyúlhat, aki többet szeretne egy fapados légitársaságtól, mint eljutni egyik reptérről a másikra, egy apró táskával. Kiszámoltuk, mennyit kérnek el az olyan extra igényekért, mint például az, hogy egy család tagjai egymás mellett ülnének, vagy nagyobb csomagot is magukkal vinnének.

„Fizessenek csak 60 eurót, amiért hülyék voltak.” Ilyen egyszerűen intézte el Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója a kérdést, miért csak méregdrágán adják ki a repülőtéren a beszállókártyát annak, aki előtte nem nyomtatta ki. Azt mindenki tudja, aki valaha is utazott fapados légitársaság gépén, hogy az alapárnál jóval többet is fizethet a jegyért, akár akkor is, ha csak egy kicsit többet szeretne, mint eljutni A pontból B-be. Megpróbáltunk utánaszámolni, pontosan mennyivel.

Nézzük, a fedélzeten vásárolható ételeken és italokon túl miért kérnek extra pénzt még a felszállás előtt a fapados légitársaságok:

  • maga szeretné kiválasztani, hol üljön
  • több lábhelyet szeretne
  • nagyobb vagy több kézipoggyászt vinne fel magával, vagy poggyászt adna fel
  • a repülőtéren nyomtatná ki a beszállókártyáját
  • gyorsabban menne át a biztonsági ellenőrzésen
  • előbb szállna fel a gépre, mint mások
  • a repülőtéren veszi észre, hogy nagyobb a csomagja, mint amit ingyen fel lehet vinni
A fapados légitársaságok becsekkolási váróterme
©
Nagyot kaszálnak az extra költségeken
A cégek nem szívesen beszélnek az alapjegyáron felüli extra költségekről, de az már a beszámolóikon is látszik, hogy nem kevés pénzt költenek el így az utasok. A Ryanairnél például az elmúlt három évben a jegyáron felüli bevételek az összes bevétel legalább negyedét tették ki, és az arány folyamatosan növekszik. Még látványosabb a Wizz Air adata: náluk tavaly 915 millió euró folyt be a jegyeladásokból, minden más bevételük pedig összességében 655 millió euró volt. Ez utóbbi ráadásul 22 százalékkal emelkedett egyetlen év alatt, míg a jegyárbevétel alig 2,3 százalékkal.

De mennyit jelent ez az átlagos utas számára? Ahogy az az Eurostat frissen közzétett összesítéséből kiderül, Budapestről a legtöbben Londonba utaznak. Két lehetséges utazást vettünk példának a szigetországba: egy egyedül utazó repülését, valamint egy kis családét, ahol a két szülő egy gyerekkel szeretne eljutni Budapestről a brit fővárosba. Az utazás időpontjának csak annyit jelöltünk meg, hogy valamikor októberben legyen, és feltételeztük, hogy a lehető legolcsóbb megoldást szeretnék megtalálni, valamint hogy egy 20 kilós csomagot is vinnének magukkal.

A légitársaságok persze folyamatosan változtatják az árajánlataikat, egy-egy akcióba némi szerencsével bele lehet futni, mindenesetre cikkünk írásakor a lehetséges legolcsóbb ár a Wizz Airnél és a Ryanairnél 6-7 ezer forint körüli volt, az easyJet viszont már csak közel 20 ezerért kínált jegyet. A spórolás viszont náluk jelentős, ha a hagyományos légitársaságokkal hasonlítjuk össze: a British Airwaysnél októberre 26 ezer forint feletti a legolcsóbb jegy. Érdemes persze számolni azzal, hogy a fapadosok Londontól messzire szállnak le, onnan még 5-15 font bejutni a belvárosig – de a példából ezt most hagyjuk ki, ez a pénz ugyanis nem a légitársaságokhoz kerül.

©

Egymás mellett ülne a család? Nem lesz olcsó

A légitársaságok bevett módszere, ha többen vesznek jegyet, nem egymás melletti helyekre adják el ezeket, így aztán ha egy család vagy baráti társaság együtt szeretne ülni, fizethet. A magányos utazónak ilyen kívánsága a példánkban nincs, ő kibírja azt a kicsit több, mint két órát egy kényelmetlenebb helyen is, a családról viszont feltételezzük, hogy szeretnének egymás mellett ülni. Itt az extra költség fejenként 1400-1500 forint a Wizz Airnél és az easyJetnél, a Ryanair viszont már 3500 forintot kér az egymás melletti helyekért.

A példánkban azt feltételeztük, hogy a legolcsóbb székeket választják az utasok. Ha valaki extra lábhelyet szeretne magának, vagy épp a szárny fölé vagy a gép elejébe ülne, ezt is megteheti, 3-5 ezer forintért.

Okosan kell csomagolni

Nem mindegy, hogy az utas mekkora kézipoggyászt vinne fel magával, ahogy az sem, adna-e fel poggyászt. A British Airways fejenként két kézipoggyászt is felenged a gépre. A Wizz Airnél egy kis kézipoggyászt fel lehet vinni az utastérbe ingyen, nagyobbat már csak 5650 forintért – ha ez nem elég, akkor 8300-ért lehet feladni. A Ryanair a normál viteldíjnál 9 ezer forinttal drágábban engedi egy 20 kilós poggyász feladását, igaz, ezért már elsőbbségi beszállás is jár, az utas pedig jó előre kiválaszthatja, hova ülne. Ilyet persze csak a család akar, a magányos utazónak, akinek nem kell a helyfoglalós extra csomag, 7600 forintért jár a poggyász szállítása. Az easyJet pedig 10 ezret kér el egy húszkilós csomagért, itt nincs ehhez extra helyfoglalás.

 

Novembertől több társaságnál is változik a helyzet. Ryanairnél már csak egyetlen kézipoggyászt lehet felvinni a gépre, ráadásul abból is csak a kisebbet. Aki még egyet szeretne felvinni magával, az megteheti, de ehhez az elsőbbségi beszállás 5 euróját ki kell fizetnie. Még egy csomagot fel lehet adni ingyen, a többi ára viszont már darabonként 50 eurótól indul. A Wizz Air is új árazást vezet be: a jegyárban foglalt kézipoggyász mérete a nagyobb ridikülméretről náluk is a több társaságnál bevett bőröndméretre és 10 kilós csomagra nő. Ha viszont valaki a kapunál veszi észre, hogy túl nagy a kézipoggyásza, október 29-ig 35 euróért felküldheti a gépre, utána viszont már egységesen 55 euró lesz a poggyászdíj.

Az easyJetnél minél később veszi észre valaki, hogy túl nagy a poggyásza, annál többet fizethet: attól, aki a csomagfeladási pultnál kapcsol, 14 ezret, attól pedig, aki csak a beszállókapunál jön rá, hogy túl nagy a pakk, már 15 800 forintot kérnek el.

©

Újabb extra költséggel találkozhat az utas akkor, amikor fizetni szeretne. A Wizz Air nem számol fel plusz díjat ekkor, a Ryanair viszont egyes bankkártyáknál már 2 százalékot rátesz az árra. Az EasyJetnél a bankkártyás tranzakció ingyenes, a hitelkártyás fizetésért 1 százalékkal kell többet fizetni. Egyedi extraként a vásárláskor a Wizz Air felajánlja azt, hogy 1900 forintért 48 órára biztosítja az aktuális ajánlatban szereplő viteldíjat.

Szép pénzeket fizethet az, aki szeretne előbb felszállni a reptéri kisbuszra, mint a többiek, esetleg kihagyni a sorban állást a becsekkolásnál. A Ryanairnél 5 eurót kérnek el ezért. A Wizz Airnél még többet fizethet az ember, ha erre vágyik: a soron kívüli biztonsági ellenőrzés 4 euróból kijön, az elsőbbségi beszállás 5-10-be kerül, de utasonként 20 euróért exkluzív váróterembe is beülhet az ember.

A Ryanair egyik gépe felszállás közben
©

Nagy ára van a feledékenységnek

De mi a helyzet azokkal, akik a Ryanair vezetője szerint valóban "hülyék"? A túl nagy csomaggal érkezőkről már írtunk, de vannak olyanok is, akik a becsekkolásról feledkeznek meg. Velük a Ryanair a legszigorúbb, igaz, azoktól, akik nem a neten csekkolnak be, a cégvezér szavaival ellenben már nem 60, hanem csak 50 eurót kérnek el. A Wizz Air 30 euróért kínálja ugyanezt.