szerző:
hvg.hu

Amit Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége újít fel.

Pótmunkák miatt több mint 300 millió forinttal lesz drágább a budapesti Keleti pályaudvar mellett található Nemzeti Lovarda területén található épületek átalakítása, bővítése, illetve újak építése – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A létesítmény felújítását az eredetileg becsült 1,8 milliárd forint helyett 2,547 milliárdért vállalta el két cég, a West-Hungária Bau Kft. – amely a Várkert Bazáron is dolgozott –, valamint a felcsúti polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. alkotta konzorcium.

A beruházás költsége most 2,868 milliárdra emelkedett.

A pótmunkák között szerepel a többi között víztározó és szerelőakna-, illetve útépítés, valamint növénytelepítés is.

(via Napi.hu)

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!