szerző:
hvg.hu

Hold néven folytatja a Concorde – jelentették be.

Huszonhárom év után nevet vált a Concorde Alapkezelő, a jövőben Hold Alapkezelő néven fut a cég – jelentették be. A cég az ország negyedik legnagyobb alapkezelője, közel 600 milliárd forintot kezel. A névváltással együtt kampányt is indítanak, ez a terveik szerint novemberben kezdődik.

A névváltoztatást bejelentő sajtótájékoztatón Szabó László, az alapkezelő elnöke elmondta: a Hold nevet használták a cégnél már korábban is, 2011-ben már létezett a Hold alap. Amikor az évtized elején a mostani tulajdonosi körhöz került a vállalat, azt hitték, világos lesz a piac számára is, hogy a Condorde Értékpapír és a Concorde Alapkezelő nem ugyanaz a cég, sőt gyakran egymás riválisai is, mostanra pedig eljutottak oda, hogy a név megváltoztatása a legjobb megoldás.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!