szerző:
HVG

Saját internetes magazin üzemeltetésére új céget alapított Twn Press Média Kft. néven a közösségi média egyik legnagyobb magyarországi celebe, Kasza Tibor.

Az énekesként ismertté vált előadó már a kétezres évek elején is próbálkozott vállalkozásokkal, ám mára azok mind tönkrementek - idézi föl az előzményeket a HVG hetilap megújult, kétoldalas Cégvilág rovata. 

Az utóbbi egy-két évben már jelentős profittal működik viszont Kaszának az a cége, amely mostani előadóművészi tevékenységére alapoz. Kasza nemcsak a hagyományos tömegmédiában népszerű műsorvezető, hanem a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on is milliós követői tábora van.

A GoldenEye Kft.-nek tavaly már 115 millió forint volt az árbevétele, amelyen adózás után 90 millió haszna maradt. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot helyezett azonban kilátásba a közösségi médiában posztoló celebek oldalain bújtatott reklámok miatt.

Kasza a Facebook-oldalán egyes tartalmaknál már jelzi, hogy azokat szponzorálják, az online hírportálok tartalmát viszont reklámmegjelölés nélkül osztja meg közönségével. A HVG érdeklődésére elmondta, hogy új magazinját mikroszerkesztőség tölti meg olyan témákkal, amelyek népszerűek a közösségi hálón.

További friss céghíreket a HVG hetilap megújult, kétoldalara bővült Cégvilág rovatában találnak.

Balogh Csaba Tech

Tényleg 1 milliárdot ér, ha sok követője van a Facebookon? És miből lesz a pénz?

Első ránézésre hihetetlen értékbecslés került elő az egyik legnagyobb táborral rendelkező hazai Facebook-oldalról. Érhet-e 1 milliárd forintot egy magyar celeb közösségi csatornája? Egyáltalán, mit jelent az, hogy “annyit ér”? El lehetne adni? És miért vár mindenki a Gazdasági Versenyhivatal szavára úgy, hogy közben megszegi a Facebook bújtatott reklámokra vonatkozó szabályait?

Balla István-Németh Róbert Élet+Stílus

„Fogyaszthatóvá öregedtem” – Kasza Tibi-interjú

Zenész, műsorvezető, a nagybetűs celeb, a vicces fiú – sokaknak ez a képe Kasza Tiborról, nem is alaptalanul. Ugyanakkor ő ma Magyarországon a legbefolyásosabb közösségi médiaszereplő, Facebook-oldalának több mint 800 ezer követője van, videós tartalmait milliós nagyságrendben nézik. Stílusán lehet vitatkozni, de a Corvinus nagyelőadóját is megtöltötte, amikor ott tartott előadást. Szívére vette egy korábbi kritikánkat, azt is megkérdeztük tőle, miért.