szerző:
hvg.hu

Hatvanhat évesen meghalt Stadler József vállalkozó, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik szimbolikus figurája, akit sokan a szülőfalujában, Akasztón felépített stadionról vagy éppen börtönbüntetéssel végződő adócsalási ügyeiről ismertek.

Stadler József két hete könyvének dedikálásakor rosszul lett Solton, a hírek szerint agyvérzést kapott, a dunaújvárosi kórházban próbálták stabilizálni az állapotát. Egészségével korábban is voltak problémák, és egyes lapok szerint a stressz sokat rontott az elmúlt hónapokban az állapotán.

Az 1951-es születésű Stadler József a hatvanas években juhászként dolgozott, majd kereskedőnek állt, a rendszerváltásig meredeken ívelt felfelé a karrierje. Ahogy engedték, már 1988-ban megalapította bel- és külkereskedelemmel foglalkozó kft.-jét. A 90-es évek elején annyira jól ment neki, hogy 1993-ban már saját kamionflottája volt, amelyekkel 125 millió dollár összértékű külkereskedelmet bonyolított volt szovjet országokkal, cégének belföldi árbevétele pedig elérte az egymilliárd forintot – idézi fel az Index.

A média akkor figyelt fel rá igazán, amikor kiderült, hogy az általa szponzorált Kiskőrös FC 22 ezres stadionját a 3500 fős Akasztón építették fel, miután a csapat feljutott az NB I.-be. Később azonban kiderült, hogy időközben milliárdossá vált vállalkozó nem fizetett mindig rendesen adót.

A Stadler elleni adóvizsgálatok sora azután indult meg, hogy a vállalkozó 205 millió forint áfát igényelt vissza az adóhivataltól festményvásárlások után. A benyújtott dokumentumon megszerzett képként jelölték meg Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját is, ami azonban egy freskó és Milánóban található, így innentől az egész ügy gyanús lett az adóhatóságnak.

1995-ben végül elrendelték fő cégének felszámolását, és első körben több mint 9 év letöltendő börtönre ítéltek 1998-ban. A pert a Legfelsőbb Bíróság utasítására meg kellett ismételni, a vége 4,5 börtön és 2 millió forint pénzbüntetés lett. Csaknem tíz évvel a nyomozások kezdete után börtönbe vonult. 2011-ben egy másik ügy miatt is lecsukták, tavaly februárban szabadult. Egészsége időközben megromlott, hasnyálmirigydaganatot diagnosztizáltak nála, de még reménykedett az újrakezdésben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!