szerző:
hvg.hu

Az Európában is innovatívnak számító alkalmazásnak köszönhetően decembertől minden szerző előtt nyitva áll a lehetőség, hogy elakadt műveit könnyedén tisztázza.

Összesen 645 millió forintnyi jogdíj és mintegy 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját az Artisjusnál – írta az MTI.

Az úgynevezett függő számlán maradt, azonosítatlan művek után járó jogdíjak három év elteltével a közös kasszába kerülnének, majd arányosan oszlanak el a zeneszerzők és a dalszövegírók között. A teljes felosztott jogdíj mintegy 5 százalékát képező azonosítatlan jogdíjak kiszabadítására egy idén fejlesztett és novemberben már élesben tesztelt alkalmazás hozhat megoldást. Az új online rendszert eddig 33 szerző alkalmazta élesben, és csaknem 9 millió forintot mentettek ki azzal, hogy az app kétszáz azonosítatlan dalról közölte: azok megegyeznek egy korábbi regisztrált zenével.

Mint írták, az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján végzi el a jogdíjak felosztását. Évente átlagosan 9 milliárd forintot fizet ki a szerzőknek, ennek mintegy fele kerül magyar alkotókhoz. A jogdíjak azonban néha elakadnak, mert a zenefelhasználók (rádiók, tévék, zenei klubok) pontatlan adatokat adtak az elhangzásról vagy a szerző elfelejtette regisztrálni a dalát az Artisjusnál.

Decembertől minden dalszerző előtt nyitva áll a lehetőség, hogy elakadt műveit online tisztázza. Átnézheti azokat a zenei elhangzásokat, amelyekre jogdíj keletkezett, de adathiány miatt eddig azt nem lehetett beazonosítani, kifizetni. A rendszer a szerzőket egy előre elkészített listával segíti, amin az esetleg hozzájuk köthető azonosítatlan művek vannak. A szerzői egyesület adatbázisában jelenleg 7056 olyan szerző van, akinek ajánlott listáján legalább egy azonosítatlan mű szerepel. Mivel az Artisjus évente 15 500 magyar alkotónak fizet ki jogdíjat, minden második magyar dalszerző érintett lehet.