szerző:
hvg.hu

Idén többször bizonyosodott már be: nem fenntartható az ír fapados működési modellje.

Elhárulhat a sztrájkveszély a Ryanairnél, miután a légitársaság bejelentette: hajlandó elismerni a pilóták helyi szakszervezeteit, és hajlandó velük tárgyalni szerződésük módosításáról.

Egy kikötést tett mindössze Európa legnagyobb diszkont légitársasága: az érdekvédelmi szervezetek Ryanairrel kapcsolatos ügyekben léphetnek fel, más cégek pilótái nem lehetnek a tagjai.

A sztrájkot az ír pilótaszakszervezetek szövetsége hirdette kedden jövő szerdára amiatt, hogy a Ryanair vezetése nem hajlandó velük tárgyalni, az olaszok most péntekre terveztek négyórás munkabeszüntetést, míg a német Vereinigung Cockpit csak annyit mondott: bármikor akcióba léphetnek – emlékeztet a Bloomberg. A személyzetet a Ryanair szankciókkal fenyegette meg, ha valóban beváltják ígéretüket

A cég most azt reméli, a karácsony előtti forgalom zavartalan lesz.

A sztrájkfenyegetést több súlyos eset előzte meg. Októberben a cég több száz járatot volt kénytelen törölni menetrendjéből, mivel kikerült: az év végéig ki kell adnia személyzetének az erre az évre szóló szabadságot, ezért át kell szerveznie a munkabeosztásokat. Az ügy miatt távozott a cég ügyvezetője.

Nem sokkal korábban az Európai Bíróság adott egy hatalmas pofont a cégnek, amikor kimondta: a légitársaság Európa-szerte telepített bázisain dolgozó (vagy onnan induló és oda jellemzően minden este visszatérő) alkalmazottainak a munkaügyi vitákban nem kell ír bírósághoz fordulniuk, csupán azért, mert a cég Írországban van bejegyezve, jogi segítséget kaphatnak a helyi testületektől is.

A cég alapítója, Michael O’Leary akkor elutasította, hogy szerződésmódosításról tárgyaljon a dolgozókkal, most viszont közleményében jelezte: akár már a jövő év elején megegyezhetnek az új munkafeltételekről a pilótákkal.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!