szerző:
Illényi Balázs
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem hozott igazi forradalmat a szilícium a luxusóragyártásban, ma már inkább a szén és a high-tech kompozitok a menők. Az anyaghasználatban tobzódik az extravagancia: a cementtől a madártollig szinte mindent kipróbálnak.

Nem izzad, nem zsíros és nem büdös, ugyanakkor egyedi, szimbolikus és tiszteletlen – állította új kar-, pontosabban sajtórájáról a svájci H. Moser & Cie manufaktúra ügyvezetője, Edouard Meylan. Az év elején bemutatott különlegességről azért kellett mindezt elsorolni, mert a tokját egy ismert sajtból, a Vacherin Mont d'Orból formázták. Egy néhány éve kifejlesztett, szén nanocsövekből álló, itr2 fantázianevű műanyaggal ötvözték, így jött létre a mechanikus szerkezet befogadására alkalmas keménységű, mégis sajtot idéző ház. 

A fekete-fehér foltos, valódi tehénbőr szíjjal szerelt Swiss Mad Watch (Svájci őrült óra, képünkön) valójában protesztóra. Meylanék azért dobták piacra, mert felháborodtak azon a januári – szerintük könnyen kijátszható, ezért értelmetlen – törvényen, miszerint a „Swiss Made” (Svájcban készült) címke ezentúl csak azokra az órákra aggatható rá, amelyek értékének az eddigi 50 helyett immár 60 százalékát Svájcban állítják elő. A szatírát és öniróniát sem nélkülöző reklámkampányba a Donald Trumpnak is odaszúró szlogen mellé – „Tegyük újra naggyá Svájcot” – némi történelmi szimbolikát is vegyítettek a készítők azzal, hogy termékük árát pontosan 1 081 291 svájci frankban (azaz több mint 320 millió forintban) állapították meg. Az összeg utalás a három svájci őskanton 1291. augusztus 1-jén megkötött szövetségének dátumára. És bár ennyiért aligha fognak kapkodni a Swiss Mad Watchért, a cégnek pár napig sikerült még a szaksajtó figyelmét is lekötnie.

Az új és szokatlan anyagok amúgy többnyire nem polgárpukkasztásból szoktak megjelenni a luxusórákban, hanem azért, hogy – a különleges szerkezeti megoldások és a szemkápráztató dizájn mellett – egy érvvel több legyen, amire hivatkozva feljebb srófolhatják az ugyancsak szemkápráztató árakat. A svájci Parmigiani Fleurier például meteoritkőből alakította ki a Tonda 1950 Titanium Abyss Meteorite számlapját, a szintén svájci Louis Moinet dizájnerei egy 150 millió éves dinoszaurusz csontjának szeletkéjét építették be egy időmérőjükbe, a New York-i Harry Winston gyártó pedig az ázsiai gyémántfácán mutatós tollait applikálta egyik modellje mutatói alá. Ezeknél nagyságrendekkel elérhetőbb (a hatszázezer forintos árkategóriában mozog), ráadásul magyar vonatkozása is van a tavaly piacra dobott Frédérique Constant Classics Art Of Porcelain karórának. A 188 darabos limitált széria hófehér számlapjait a pécsi Zsolnay porcelángyárban készítették – természetesen egyenként, kézzel. 

Szintén klasszikus anyag nyer új felhasználást a manapság divatos, fából készült óratokokban. További csavar lehet, amit a kifejezetten a túlbonyolított, már-már artisztikus – mások szerint leolvashatatlan – számlapokban utazó japán Tokyoflash alkalmaz: előszeretettel használ LED-kijelzőket a fában.

Dinoszauruszcsontból készített számlap. Madártoll, Zsolnay, fa, karbonszál, szilicium
©

Az említetteknél sokkal innovatívabb újításnak tűnt, amikor 2001-ben elsőként épített be szilíciumot egy modelljébe a svájci Ulysse Nardin. A Föld legbőségesebben rendelkezésre álló ásványáról hirtelen kiderült, hogy az órakészítő mesterek álma, a szaksajtó pedig nem győzte sorolni az előnyeit: különlegesen rugalmas, elnyeli az ütéseket, érzéketlen a mágneses mezőre, korrózióálló, nagyon könnyű (súlya harmada az acélénak, miközben tízszer keményebb annál), lényegében nem kopik, ezért olajozást nem igényel, a formáját örökké megtartja, ráadásul könnyű ötvözni más, nemes anyagokkal. És ha mindez nem lenne elég: közvetlenül a szilíciumlapból tudják előállítani, olcsón és szinte tökéletesen. Az említett tulajdonságoknak hála, minden korábbinál tartósabbak és pontosabbak azok az időmérők, amelyek alkatrészeit – különösen a mechanikus órák lelkét jelentő hajszálrugót – szilíciumból állítják elő. 

Sorra fel is kapták az anyagot a nagy gyártók – hogy mégsem lett belőle általános alapanyag, annak igen prózai oka van. A szilíciumot nem lehet olyan látványosan megmunkálni, ahogyan más, nemes anyagokat. Márpedig a luxuskategóriában egyre többet számít az aprólékos kézimunkára utaló részletek látványa, az átlátszó szerkezetek kifinomult kidolgozása.

Ezért az utóbbi években sorra jönnek az új, látványban és funkcionalitásban is érdekesnek tűnő, high-tech kompozitok. Az Omega a fogászatban és a tűzálló edények készítésében is használt cirkónium-dioxidot vetette be Dark Side of the Moon modelljéhez, az Hublot pedig „magic gold” márkanéven karcálló aranyat szabadalmaztatott. A két éve kihozott óra 18 karátos aranytokjának a keménysége állítólag több mint a kétszeresére nőtt, amit úgy értek el, hogy a nemesfém 24 karátos változatát – nagyon magas nyomáson és hőmérsékleten – szuperkemény bór-karbiddal ötvözték.

Az újabb sláger a szén, amelynek különféle változatait és formáit felhasználó modelleket alig lehet számba venni. A genfi székhelyű Roger Dubuis azzal büszkélkedik, hogy az idén kihozott Excalibur Carbon Spider időmérője az első, teljesen szénből (vagyis szénszálból) készült óraszerkezet. A látványos szkeleton karóra 28 példányát egyenként 53 millió forintnak megfelelő összegért vesztegetik. A karbonszálas technológiát a francia–svájci Richard Mille is előszeretettel használja. Az anyag szilárdságát és látványát azzal fokozzák, hogy a jachtépítésből átvett módon minden – 30 mikron vastagságú – rostréteget 45 fokban elforgatnak az alatta levőhöz képest, ettől kapnak a matt fekete felületek fatörzshöz hasonló mintázatot. Élen jár a cég a grafén és a szén nanocsövek felhasználásában is. Utóbbit átlátszó műanyagba fecskendezik, így hoznak létre extraszilárdságú óratokokat. A szintén svájci Panerai pedig arra használta a szén nanocsöves felületet egyik idei – belül szilíciumalapú szerkezetet rejtő – modelljében, hogy elegáns, minden másnál feketébb számlapot hozzon létre, mivel ez az anyag a látható fényt szinte teljes egészében elnyeli.

Ezekhez képest akár antiluxusnak is nevezhető Giuliano Mazzuoli firenzei óraműves bumfordi, Cemento fantázianevű órája, amelynek háza speciálisan megerősített cementből készült. A meglehetősen hétköznapi matéria – érvel a dizájner – pont egy órán kelt szokatlan, így izgalmas hatást. Bár az építési alapanyag felhasználásának ötlete a kertjében dolgozó munkások láttán ugrott be Mazzuolinak, az óra tulajdonosai aligha fogják betonkeverés közben használni a kis híján másfél millió forintos szerkezetet.

ILLÉNYI BALÁZS

szerzo@hvg.hu