Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz

Szárnyal az export, köszönhetően az agyontámogatott multiknak. 250 milliárdból lettek munkahelyek, csak épp nem olyanok, amelyeké a jövő. A 4. ipari forradalomhoz inkább a nyilatkozatok szintjén kerültünk közelebb, miközben Lengyelország és Csehország ott van az élbolyban.

Tündérmese
2010-ben a válság közepén lépett hivatalba a második Orbán-kormány, amely az azóta beindult fellendülésnek köszönhetően ma már sikerekről beszél, sőt, Matolcsy György Tündérmesét emlegetett. Cikksorozatunkban bemutatjuk, mennyiben járult hozzá a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikája az elmúlt nyolc évben ehhez az eredményhez, mi van a dicshimnuszok mögött, és mire kell számítanunk a gazdaságban, ha a következő négy évben is Orbán Viktor marad a kormány élén.
Friss cikkek a témában

A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó – ez a mondat nem egy elemző, hanem Szijjártó Péter szájából hangzott el a napokban. A külgazdasági és külügyminiszternél jobban aligha tudja bárki, mennyire fontos lenne változtatni azon, hogy jelenleg Magyarország Európa összeszerelő üzemeként funkcionál. Sőt, épp ő volt az, aki decemberben el is látogatott a Tesla fremonti gyárába, és ha már arra járt, a Szilícium-völgy több cégének vezetőjével is tárgyalt.

Kár, hogy a kaliforniai vizittől legfeljebb maga Szijjártó lépett át egy másik dimenzióba, a magyar ipar egyelőre ettől – vagy a sokat emlegetett ipar 4.0-tól – fényévekre van.

©

Pedig a multiellenes kirohanások ellenére szó sincs arról, hogy a magyar kormány bármilyen szinten elzárkózott volna a külföldi tőke beáramlásától, sőt olyan eszközökkel is segítette azt, mint

  • a társasági adó 9 százalékra csökkentése,
  • jelentős vissza nem térítendő állami támogatások a munkahelyteremtő beruházásokra,
  • magas rangú kormánytagok parádézása a beruházások bejelentésekor.

Az igazi nagyágyúk, például a Mercedes vagy az Audi persze már a kormányváltás előtt itt voltak Magyarországon – azóta főleg az itt lévő cégek kapacitásbővítésének lehettünk tanúi. Ez azonban nem von le sokat a kormány sikeréből, ahogy azt sem igazán róhatjuk fel a hol a gazdasági tárca, hol a külügy alá tartozó befektetési ügynökség számlájára, hogy az okostelefon-gyártásba belebukott Nokia 2015-ben leszerelte komáromi üzemegységét.

Az azonban világosan látszik az elmúlt nyolc év adataiból, hogy a kormányzat szeme előtt egy cél lebegett: munkahelyteremtő beruházásokkal növelni az iparból származó exportbevételt, bármi áron.

Ez az ár egészen jól követhető, hiszen a befektetőknek egyedi kormánydöntés alapján nyújtott vissza nem térítendő állami támogatások (EKD) adatai az uniós szabályozás szerint nyilvánosak. A KKM néhány napja közzétett 2017-es összesítése szerint csak tavaly 71 milliárd forintot osztott ki a kormány erre a célra, a 2010-es kormányváltás óta pedig 256 milliárdot kaptak a nagy cégek. Ebből összesen 68,8 milliárd jutott magyar cégeknek – ennek csaknem a fele, 31 milliárd forint 2017-ben –, ám 2014 előtt egy fillér sem, addig minden az itt megtelepülő multiknak ment.

A Visonta Projekt alapkőletétele Mészáros Lőrinccel és Varga Mihállyal
©

A 256 milliárd csaknem a duplája annak a 130 milliárdnak, amelyet 2004 májusa és a 2010-es kormányváltás között regnáló szocialista kormányok osztottak szét. Abban az időszakban mindössze három magyar cég részesült belőle, ők összesen szűk 2 milliárd forintot kaptak.

Van azonban még egy szembetűnő különbség: amíg abban a hat évben összesen 30 ezer munkahely megteremtéséhez járult hozzá az állam ilyen módon, 2010 óta 35 417 teremtődött a dupla összegből. Vagyis amíg 2010 előtt átlagosan 4,3 millióba került az államnak egy állás megteremtése – nem beleszámítva a cégeknek nyújtott egyéb kedvezményeket –, azóta majdnem a duplájába. 2017-ben 8,25 millió forint jutott átlagosan egy munkahelyre, ám voltak olyan – magyar – projektek, amelyeknél az állam ennél jóval bőkezűbb volt. Az Alföldi Tej új tejsavóporgyártó üzeméhez vagy a Mészáros Lőrinchez köthető visontai keményítőgyár esetében egy dolgozóra több mint 25 millió forint támogatás jutott – a mai átlagbérrel és adóterhekkel számolva ez azt jelenti, hogy

majdnem öt évig az állam állja a béreket.

Valószínű, hogy ezeknél a beruházásoknál az állam már az automatizáláshoz szükséges gépberuházás költségeiből vette ki a részét. Ám ettől még túlzás lenne azt állítani, hogy mindez a „4. ipari forradalom” megnyilvánulása lenne, vagy akár teljesülne az a cél, hogy magas hozzáadott értékű termékek kerüljenek ki a támogatott üzemekből.

Az, hogy mennyire nem számít a munka értéke, a G7 számításából is kiderül. A portál a KKM adatsorából azt olvasta ki, hogy az Orbán-kormányok által támogatott beruházásoknál csak minden hatodik munkahely jött létre a nagyobb értéket képviselő szolgáltató szektorban (16-17 százalék), míg a szocialista kormányok esetében ez az arány még 28,2 százalék volt.

Tavaly októberben gördült le a gyártósorról az 500 ezredik Audi Győrben
©

Szolgáltatás alatt pedig nem csupán a szolgáltatóközpontokat vagy a bankok, biztosítók itt működő leányvállalatait értjük, hanem például a mérnököket alkalmazó kutatás-fejlesztési központokat. Ilyenből is akad azért, például a Bosch vagy a Nokia Solutions jóvoltából – a többség azonban valóban összeszerelő üzem. Olyan, amilyeneket – mint a Nokiánál is láthattuk – az anyacég stratégiai döntése értelmében egyik pillanatról a másikra el tudnak tűnni, több ezer munkahelyet veszélybe sodorva.

A terv működik, hátradőlhetünk

A kép egyelőre rózsás: az export dinamikus növekedésnek indult 2010 után, és ez leginkább a multiknak köszönhető. A magyar gazdaság szerkezetét jól jellemzi, hogy az exportáló cégek közül 2016-ban 72 ezer volt magyar tulajdonban, és 8800 volt külföldi, a kivitelük viszont az előbbieknek 4,2 ezer milliárd forintot tett ki, utóbbiaknak viszont 24,6 ezer milliárdot.

Ebben a multibarátságnál komolyabb szerepet játszott természetesen, hogy a válság után növekedésnek indult a fogyasztás az itt gyártatók exportpiacain. De ez azt is jelenti, hogy addig vagyunk jók, amíg azokban az országokban nem kezdődik el lassulás.

De lehetünk ennél konkrétabbak is: akkor kezdhetünk el aggódni, ha csökken a kereslet a német autók iránt. Mert Magyarország nem egyszerűen összeszerelő műhellyé vált, hanem egy gigantikus autógyárrá. 2016-ban a 92,9 milliárd eurós kivitelből 53,5 milliárd a gépek és szállítóeszközök kategóriába tartozott, 17 milliárd pedig közúti jármű vagy egyéb szállítóeszköz volt.

Orbán Viktor a kecskeméti SMP-gyárban
©

Az előbbi állításunknak azonban volt egy másik fontos része is: hiába a keleti, déli nyitás, hiába épülnek ki kereskedőházak, és hiába röppennek fel hírek arról, hogy Kínába exportálunk tejet vagy Brazíliába marhahúst, a kivitel szerkezetén alapvetően nem sikerült változtatnia az Orbán-kormánynak sem.

Ahogy 2010-ben úgy 2017-ben is az EU többi 27 országa volt a Magyarországon előállított javak legfontosabb felvevő piaca. 2010-ben 53,5 milliárd euró értékben exportáltunk a tagországokba, azon kívülre 16,1 milliárdnyit. 2016-ban ugyanez a két összeg 73,9, illetve 19 milliárd volt. Vagyis amíg az unió felé több mint 20 milliárdos a növekedés, a világ többi országába alig 3 milliárddal tudott növekedni.

Stratégiai kérdés

A támogatásokon kívül a kormány egy elég sajátos módszerrel is igyekezett rábírni a „jó” (vagyis a termelő tevékenységet folytató) külföldi nagyvállalatokat arra, hogy Magyarországon maradjanak. Erre szükség is volt, hiszen 2010 után nem csak a válsággal kellett szembenézniük ezeknek a multiknak, de az Orbán-kormány „unortodox gazdaságpolitikája” – benne egy kiszámíthatatlan adórendszerrel, folyamatos leminősítésekkel, stb. – sem kínált megnyugtató környezetet a működésre vagy a bővülésre. Mindezt úgy, hogy a hitelezés is a mélypontra került, így a beruházások gyakorlatilag kizárólag uniós forrásból, vagy ezeknél a cégeknél voltak lehetségesek.

A sajátos módszer a stratégiai partnerségi megállapodás, amelyből 2017 végéig 76-ot kötöttek, szinte kivétel nélkül külföldi tulajdonú nagyvállatokkal. Ennek része jellemzően az, hogy magyar beszállítókkal való munkát, illetve a munkaerő képzését, illetve a képzett munkaerő foglalkoztatását várja el a kormány.

©

Kár, hogy a megállapodások többnyire nem léptek túl a mosolydiplomácia szintjén, és már néhány éves távlatból is látszik: a cégek nagy döntéseit semmilyen szinten nem befolyásolták. Hiába stratégiai partner például a Teva vagy a GE, a cég globális leépítései Magyarországot sem kerülték el.

Hol maradnak a robotok?

Érdemes azonban figyelni a jó passzban levő vállalatokra is. Szinte közhelyszámba megy az, hogy számtalan multicégnél sem a régiós országokkal, vagy a távol-keleti munkaerővel versenyzik Magyarország, hanem a robotokkal.

Ennek fényében aligha teszi zsebre a kormány a magyar versenyképességről általában lesújtó képet festő World Economic Forum néhány hete kiadott tanulmányát sem, amely a termelés jövőbeli esélyeit elemzi – éppen a 4. ipari forradalom szemszögéből.

©

A WEF ebben a rangsorban a 42. helyre teszi Magyarországot, ám ennél kétségbeejtőbb, hogy a „legacy” (örökség) kategóriába helyezi el hazánk gazdaságát.

Ide olyan országok tartoznak, amelyeknek jól szervezett ugyan a gazdasága, erős termelési bázissal, a jövő azonban kockázatos.

A régióból a szintén autóipari beszállítóvá vált Szlovákia és Románia található ebben a körben Mexikó, a Fülöp-szigetek vagy a szintén nagy termelőüzemként ismert Törökország mellett. Lengyelország vagy Csehország azonban a „leading” (vezető) gazdaságok között van, 14 másik EU-országgal együtt.

Az örökség pedig villámgyorsan elveszhet: az elvándorlás, az alacsony bérek és a sokat bírált szakképzés miatt is növekvő munkaerőhiány ha nem vezet is a cégek elvándorlásához, de felgyorsíthatja azt az ipari forradalmat, amelyben a magyarok a pillanatnyi állás szerint csak szemlélők lesznek.