szerző:
hvg.hu

A farkasok után a pireneusi medvék is politikai problémákat okoznak Franciaországban. Már ameddig élnek. Mert a toulouse-i adminisztratív bíróság döntése szerint nagy veszélyben vannak.

Két állatvédő egyesület indított pert a francia állam ellen. Keresetük szerint a francia kormány nem tartotta magát vállalt kötelezettségeihez. 1981-ben a francia törvények szerint a barnamedve különlegesen védett faj lett és ezt a státuszt egy 1992-ben elfogadott európai uniós direktíva is megerősítette. A felperes állatvédők szerint viszont a francia hatóságok nem tettek eleget a barnamedvék megmentéséért. Ezért a toulouse-i bíróság a két felperes szervezetnek egyenként 8750 eurós (nem elírás 8750) kártérítést vagy inkább bánatpénzt ítélt meg. Az összeg nevetséges, de most az ítélet szimbolikus jellege a lényeg. Az állatvédők ezt győzelemnek tekintik.

Jelenleg a francia Pireneusokban kb. negyven barnamedve él. De ez nem életképes populáció, a faj akár pár éven belül kihalhat. Ezt külföldről, például Szlovéniából importált egyedek betelepítésével lehetne megakadályozni, de az utolsó ilyen akcióra 2006-ban kerül sor. A francia nemzeti természettudományi múzeum tanulmánya szerint egy minimum 250 egyedet számláló állomány esetében lehetne hosszú távon is fenntartható fajnak tekinteni a barnamedvét a Pireneusokban. De egy dolog a természetvédők és a tudósok véleménye és más a helyszínen birkákat terelő juhászoké. Ők a pokolba kívánják a medvéket – írja a Le Monde.

A friss hivatalos adatok szerint tavaly csaknem hétszáz birka, bárány és kecske volt a medvék áldozata. Ez a statisztika igencsak felkerekítettnek tűnik, hiszen korábban, évek óta 200-250 elvesztett tenyészállatról volt csak szó. A túlszámlázás a nagyobb kártérítési összeg reményével magyarázható. Az állatvédők szerint a francia állam évente 3,4 millió eurót biztosít a medveállomány fenntartására, de ennek az összegnek a háromnegyede a tenyésztőknek fizetett kártérítésre megy el, és csak 18 százalék marad azokra a tudományos programokra, amelyek a medvepopuláció életben tartását is szolgálják.

A medvék a második vadállati problémát jelentik Franciaországban, ahol a farkasok az állattenyésztők első számú közellenségei. A kártérítési statisztika szerint évente kb. 10 ezer birkát, bárányt, kecskét falnak fel a farkasok, a jelenlegi populációjuk 350-400 egyedre tehető. A környezetvédelmi tárca igyekszik kiállni a biodiverzitás, tehát a vad Franciaország életben tartása mellett. Az állattenyésztő lobbi viszont minden ragadozót kiirtana, legalábbis hivatalosan, miközben a kozmetikázott kártérítési számok alapján jelentős pluszjövedelemhez jut az egyébként is milliárdos bizniszt jelentő francia állattenyésztési ágazat.

(képünk illusztráció)

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!