szerző:
hvg.hu

Nem csak a felcsúti polgármester bizalmi emberének számító Csík Zoltán hagyja ott az Echo tévét, az Index szerint több, vezető beosztású személy is távozik, az ügy háttere pedig egy állítólagos belső leltár eredménye. Ha igazak a hírek, csúnyán átverhették Mészárost.

Az Index számolt be arról, hogy nem csupán Csík Zoltán igazgatósági tag és egyben a felcsúti polgármester bizalmasa int búcsút az Echo tévének, hanem a pénzügyi vezető Czégel Pál, további a műszaki igazgató Varga Lajos is ugyancsak távozik.

A lap úgy tudja, hogy a vezetők kilépésének hátterében valójában egy belső leltár eredményéből adódó szakítás áll: Mészáros egy külső céggel világíttatta át az Echo tévét, amelynek keretében leltároztak is, de a vizsgálat eredményével már nem igazán volt elégedett.

Az Index egy, a televízió vezetőségéhez közel álló forrásának megfogalmazása szerint ugyanis "pénzügyi visszásságokat állapítottak meg a többmilliárdos beruházás és műszakieszköz-beszerzés terén". Ezeket a beszerzéseket Csík irányította, a lap szerint ezért is kellett mennie, és ez az oka Czégel, valamint Varga távozásának is. Az Echo tévé munkatársai erről nem tudtak, Csík távozásáról ők is csak a sajtóból értesültek – írja a lap.

Csík az Index megkeresésére tagadta, hogy bármilyen vizsgálat lenne a távozása hátterében. Azt mondta, hogy az csak az évi rendes könyvvizsgálat volt, ő pedig a jó viszonyt fenntartva mondott búcsút a csatornának, és szó sincs arról, hogy elküldték volna.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!