szerző:
hvg.hu

Egyikük az ottani kiskirály rokona, a másik cég pedig Simicska bukása óta sorra nyeri itthon az állami megrendeléseket.

2011 körül két magyar vállalkozó többször indult üzleti útra a Kongói Demokratikus Köztársaságba, a világ egyik legkorruptabb és legszegényebb országába, melynek azonban ásványkincsekben gazdag Katanga nevű tartománya komoly lehetőségeket rejt – derítette ki a G7. A Magyarországnál 25-ször nagyobb Kongói DK-ban kevesebb az aszfaltozott út, mint Luxemburgban, az útépítés tehát virágzó üzletággá válhat. A megfelelő úthálózat ugyanis napokkal lerövidítené – és az európai árszínvonal felé csökkenthetné a kongói ásványkincsek – pl. gyémánt és az akkumulátorokhoz szükséges kobalt – szállítását a tengeri kikötőkhöz.

Az egyik üzletember, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 1985-ben érettségizett, közgazdász végzettségű  René Hutton-Mills apja révén ghánai származású, nem mellesleg a Katanga tartomány korábbi kormányzója, Moise Katumbi sógora. Hutton-Mills két évig a Zambiában szervezett hőlégballon-túrákat a Viktória-vízeséshez, itthon pedig több vállalkozással is próbálkozott. Tavaly el is tiltották a cégvezetéstől öt évre, mivel egymillió forintos tartozást halmozott fel az egyik érdekeltsége.

©

A másik üzletember Serfőző Péter, Giró-Szász András korábbi kormányszóvivő volt sógora, aki azonban időközben kiszállt az üzletből, és helyére a Duna Aszfalt lépett. A Mészáros Lőrinccel közeli viszonyt ápoló, 55 milliárd forintos vagyonával a 17. leggazdagabb magyarnak számító Szíjj László tulajdonába tartozó Duna Aszfalt az egyik legjelentősebb építőipari céggé vált Magyarországon, mióta a Fidesz van hatalmon.

Hutton-Mills kapcsolatainak köszönhetően először több kisebb utat építettek meg a világszinten is jelentős bányavidék központi városában, a Lubumbashiban – melyekben már a Duna Aszfalt azóta elhunyt munkatársa, Mosonyi László is részt vett –, mielőtt elnyerték volna a 125 milliárd forint értékű óriásberuházást. A Hutton-Mills érdekeltségébe tartozó GED Africa 2016-ban írta alá a szerződést. A projektről a magyar kormány is beszámolt, Hutton-Mills viszont csak akkor kíván nyilatkozni, ha a projekt elkezdődik, melyre vélhetően még ebben az évben sor kerül. A Duna Aszfalt megerősítette, hogy dolgoznak Európán kívüli nagyberuházásban, de konkrét információval ők is csak az előkészítési fázis lezárulása után szolgálnak. 

A G7-nek egy a kongói útépítéseket jól ismerő forrás úgy nyilatkozott, az ilyen beruházásoknál a befektetett pénzt dupláját lehet kivenni: mivel a Kongói DK az egyik legkorruptabb ország a világon. A projekt 100 ezer munkahelyet létesítene, Hutton-Mills szerint 25 évig üzemeltetnék a fizetős utat, ezt követően pedig Kongó és Zambia venné át az üzemeltetését. Az útdíj egy útra 600 dollár (160 ezer forint) körül alakulhat, amely a helyi viszonyok alapján reális ár lehet. A KKM azt írta, hogy valóban felmerült az Eximbank bevonása a “szükséges magyar önrész biztosításához”, de végül a beruházók nem fordultak hozzájuk.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!