szerző:
hvg.hu

9 milliárd forintból tatarozhat a ZÁÉV Építőipari Zrt.

Már a bokrétaünnepet tartották a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A tervek szerint a munkával a következő, 2019/2020-as évad előtt végeznek.
Az ünnepségen a kivitelező, ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, Peresztegi Imre azt ígérte, csaknem 10 ezer négyzetméterre növelik a színház hasznos alapterületét, az épület homlokzatát az eredeti tervek alapján
állítják helyre, felújítják a belső tereket, korszerűsítik a színpad-, a fény- és a hangtechnikát.
A színház felújítására 9 milliárd forint jut a város korábbi polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett, 185 milliárd forintos programból. A pénzt, amelyet Kaposvár a Modern Városok és a Területi Operatív Programból
kapott, a következő 3 évben költhetik el. Nemcsak a színházat újítják fel, hanem több mint 10 milliárd forintból új sportcsarnokot és uszodát is építenek. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a város honlapján az évszázad beruházási programjának nevezte a terveket.
A munkát végző ZÁÉV Építőipari Zrt. eddig főleg a stadionépítéseknél tűnt fel, sikeresen: árbevétele egy év alatt 15,4 milliárd forintról 35 milliárdra nőtt. Az adófizetés után számolt nyereség 1 milliárdról 2,9 milliárdra ugrott meg.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!