szerző:
hvg.hu

A céget felvásárló PPF Group egyik divíziójának vezetőjét, Jan Hanust választották – értesült a Kreatív.

A Telenor Magyarország eddigi vezetője, Alexandra Reich kedden jelentette be, hogy távozik a részleg éléről, és a cég második legnagyobb bevételű leányvállalatának, a thaiföldi dtac-nek az irányítását veszi át.

A Kreatív Online úgy tudja, hogy Reich utódja, Jan Hanus szerda délután már be is mutatkozott a cég dolgozóinak. Hanus – írja a lap – két évtizeden át az FMCG-szektorban dolgozott, 2017 novembere óta pedig a magyar Telenort felvásárló PPF Group pénzügyi befektető cég telekommunikációs divíziójának vezetője volt.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!