szerző:
hvg.hu

Megnövelte a beépíthetőség mértékét, és csökkentette a zöldfelület előírt arányát a Dunakanyar egyik pontján a visegrádi önkormányzat. A képviselő-testület ezzel gyakorlatilag bedőlt Tiborcz István cége ígéretének, miszerint a 195 szobás szálloda és az 1700 négyzetméteres wellnessépület mellett közparkot, valamint kerékpáros-pihenőhelyet is épít a 11-es út mellett.

A HVG lassan két évvel ezelőtt írta meg, hogy felszámolási eljárásból a kormányfő családjának közelébe került egy luxusszállodának szánt, ám félbehagyott betonkolosszus Visegrádon. Azóta kiderült, hogy a Hotel VSGRD Kft.-n keresztül ez is annak a BDPST Zrt.-nek a birtokában van, amely egy banki átutaláson bukott le, és utóbb már a kormányfő veje is elismerte, hogy ő a főrészvényese. A BDPST-nek tavaly már 4,1 milliárd forint volt a nyeresége.

A visegrádi épület az eredeti tervek alapján sem lett volna észrevehetetlen a Dunakanyar panorámájában, ám a legújabb verzió szerint Tiborcz Istvánék még nagyobb beruházásban gondolkoznak. A gazdaságos üzemeltetés miatt a konferenciaturizmusnak éppúgy meg akarnak felelni, mint a családi pihenés igényeinek. A wellnessrészlegeket nemcsak a szálloda felsőbb emeletein helyeznék el, hanem egy új épületben is. Így a parkoló lejjebb csúszna, egészen az 11-es főút mellé. Csakhogy ez a terület Visegrád üdülőövezetében van, ahol az ingatlanoknak csak a 25 százalékát lehet beépíteni, a felület legalább 40 százalékát pedig növénnyel kell borítani. Az újratervezéssel megbízott dán építész álma nem fért bele ezekbe a paraméterekbe, ezért a beruházó ajánlatot tett az önkormányzatnak. A föld alá süllyesztett parkoló tetején közparkot tartana fenn, mellette pedig mosdóval, bringaállásokkal felszerelt kerékpáros-pihenőt működtetne, cserébe nagyobb épületet valósíthat meg.

Az önkormányzat a helyi építési szabályzatban már módosította is az előírásokat: a beépíthetőség 35 százalékra nőtt, a zöldfelület minimális mértéke pedig ugyanennyire csökkent (igaz, Tiborczék 40, illetve 30 százalékot szerettek volna). A képviselő-testület pedig éppen a HVG lapzártája után minősíti át üdülőövezetből településközponti vegyes övezetté a területet, hogy ezek az arányok a magasabb rendű jogszabályoknak is megfeleljenek. Holott az egyik dokumentumban az is szerepel, hogy a Dunakanyar Tervtanács nem fogadta el a javasolt paramétereket. További részletek a HVG legfrissebb számában.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szabó Yvette Vállalkozás

Üveghegyet épít Tiborcz a Dunakanyarban

A visegrádi luxushotel befejezésére készül Orbán Viktor kormányfő veje, akinek közvetett tulajdonában lévő cége benyújtotta a hatóságoknak az engedélyezéshez szükséges előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt.