szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A felcsúti vadásztársaság elnöke lett a Bélmegyerről kiebrudalt ifjabb Mészáros. Nem csinált rossz üzletet az új társasággal, aminek korábban testvére volt az elnöke, olyan támogatást kaptak tavaly a Vál-völgyi vadászok, ami kirívó még ezekben a berkekben is. Ráadásul, nem is akárkitől.

Százmillió forint támogatást kapott a Vál-völgyi Vadásztársaság tavaly a 2015-ben „titokzatos” tulajdonoshoz kerülő Záév Zrt.-től. A támogatás a vadásztársaságok körében igen soknak számít, a cégről pedig hivatalosan nem tudható, hogy kinek a tulajdonában van 2015 óta, amikor az évtizedek óta sikeresen vállalkozó zalaegerszegi tulajdonosoktól átkerült a Pannon Speed Pro Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-hez. Arról, hogy ki a többségi tulajdonosa a váltás óta szárnyaló cégnek, csak pletykákat hallani. Az biztos, hogy az utóbbi években sorra nyerik a közbeszerzéseket, így a tavaly már 35 milliárd forintos árbevételű cégnek a vadászoknak adományozott százmillió forint meg sem kottyanhat. Az általában jóval kevesebb pénzből gazdálkodó vadászok szempontjából viszont igen figyelemre méltó összegnek számít.

Semjén, Lázár vadásztársasága is Mészárosék mögött kullog

A Návay Vadásztársaságnak, amelyben Lázár János is tag, tavaly összesen 70 millió forint bevétele volt, ennek valamivel több, mint a fele árbevétel. Semjén Zsolt Gánti Vértes Vadásztársasága 30 millió forint körüli összegből gazdálkodhatott tavaly, ők a földjeik után 4 millió forint támogatást kaptak. (Az új Földforgalmi Törvény szerint már vadásztársaság sem vásárolhatna földet, nyilván ez 2012 előtti szerzemény lehet.) Tasó László, aki májusig a Miniszterelnökség államtitkára volt, a Nyíradonyi Széchenyi Vadásztársaság elnöke, ők a legszegényebbek, 4 millió forintos árbevételük volt, nagyjából tízmillió forintból gazdálkodhatnak. (Az adatokat a civil szervezetek nyilvántartásából gyűjtöttük, innen derült ki a – Vál-völgyi Vadásztársaság júniusban benyújtott beszámolójából – a 100 millió forintos támogatás is.)

Több millióért is lehet puskát venni

Az ifjú Mészáros Lőrinc vezette vadásztársaság a beszámolójában azt írta, hogy a támogatást a társaság felszerelésére költötték, mivel az csak nemrégen alakult. Vadászokkal beszélgetve arra jutottunk, hogy persze csillagászati összegeket is el lehetne költeni a vadászatra, de ebből a pénzből már az alapvető eszközökön, felszereléseken túl terepjárókat, teherautókat is be lehet szerezni. Vagy vadászházat lehet építeni, ha még nincs.

Egyébként az új vadásztörvény szerint a beszedett tagdíjakat teljes egészében az Országos Vadászkamara kezeli, a hatszáz millió forintos alapra pályázhatnak a társaságok. Az idén már kihirdették az eredményeket: egy-egy társaság 1-2 millió forintot kapott pályázatonként, ha több pályázaton nyert, vagy konzorciumban pályázott több társaság, akkor is a tízmillió forint körüli összeg volt a nyerhető plafon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!