szerző:
hvg.hu

Balesetveszélyesek az új buszok, közúti veszélyeztetésnek számít, hogy forgalomba állhattak – állítja a feljelentő.

Feljelentés érkezett a rendőrségre a csődbe menekült Ikarus EAG csuklós buszai ügyében – írta meg a zoom.hu. A feljelentő szerint – aki névtelenséget kért, de annyit elárult, hogy nehézgépjárművek üzemeltetésével és vezetésével foglalkozik – a buszok nem felelnek meg a jogszabályban meghatározott biztonsági és műszaki követelményeknek, emiatt ez már közúti veszélyeztetésnek számít.

A feljelentő azt állítja: utasként hét darabot kipróbált a buszokból, és mindegyiknél ugyanazokat a problémákat tapasztalta, ezért gondolja, hogy konstrukcióhibáról van szó. Azt gyanítja, hogy a buszok típusbizonyítványát egy másik jármű típusbizonyítványából származtatták, a csuklós Modulo 168d prototípusáéból, csakhogy ezeknek a hosszát lecsökkentették. Emiatt megváltozott a tengelyterhelés, a középső kerekek tapadása nem megfelelő, ez fékezéskor komoly problémát jelenthet, illetve gyorsításkor is, főleg kanyarodásnál – állítja a feljelentő. A vállalat még nem reagált a vádakra.

A cég hétfőn jelentette be, hogy fizetési nehézségeinek kezelése érdekében csődvédelmet kért. A kormány erre válaszul stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!