szerző:
MTI

Sikeresen visszaperelte Romániában a jogtalanul elvett márkanevét és emblémáját a debreceni Hajdú Gabona Zrt., amely árujának mintegy felét Románia területén, főleg Erdélyben értékesíti. A jogi vita végén arra a tanulságra hívják fel a figyelmet: minden magyar vállalkozó védje le egész Európára érvényesen a külföldön forgalmazott árujának márkanevét.

A cég már több mint húsz éve van jelen a romániai piacon, ahol évente 3,5-4 milliárd forint értékben adnak el lisztet. 2015-ben jelentkezett náluk az Accenture Consulting Srl. ügyvédi iroda, amely bejelentette: ő rendelkezik a román szabadalmi hivatalnál levédett Hajdu Finom márkanévvel és emblémával. Ez utóbbi nagyon hasonlított a lovast ábrázoló Hajdu Gabonáéra.

A jogi vita kimenetelét Lakatos Zoltán elnök-vezérigazgató ismertette pénteken, szerinte a román cég miatt a romániai éves forgalom mintegy 15-20 százalékát vesztették el. Kezdetben békés megoldást javasoltak, de a román cég ragaszkodott ahhoz, hogy a Hajdú Gabona csak rajtuk keresztül forgalmazzon Romániában, amit a debreceniek elutasítottak, így bírósági eljárást indítottak a márkanév visszaszerzése érdekében.

A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben megállapította, hogy a román cég rosszhiszeműen használta a Hajdú Finom márkanevet és a lovas emblémát.

Az elnök-vezérigazgató szerint az ügy fő tanulsága, hogy minden vállalkozó védje le egész Európára érvényesen a külföldön forgalmazott árujának márkanevét, hiszen ez megoldható mintegy 300 ezer forintból. Elismerte, hibáztak, hogy nem védték le nevüket külön Romániában is, hiszen amennyiben elvesztették volna a román piacot, a vállalkozásuk meg is bukhatott volna.

©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!