szerző:
hvg.hu

Mészáros Lőrinc márkájára cserélik az Adidast és a Nike-t.

Az új szezonban három élvonalbeli csapat is a 2rule mezében fog játszani – értesült a csakfoci.hu. A portál úgy tudja, hogy a Haladás a szezon elején megkapja az új mezeit, később pedig a Diósgyőr és a Felcsút is 2rule-ra vált. A Haladás és a Felcsút az előző idényben még Adidasban játszott, míg a miskolciak Nike-ban.

Elsőként a HVG írta meg, hogy Mészáros Lőrinc a tavaly decemberben alapított Magyar Sportmárka Zrt.-ben az őszi ideiglenes szövetségi kapitány, a Felcsúton is focizó, majd edzősködő Szélesi Zoltán feleségével társult, és levédették a 2rule márkanevet. Azóta kiderült az is, hogy Nigériában ugyanezen a márkanéven már létezik egy ruhagyártó cég.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!