szerző:
hvg.hu

Az egész Starbucks-láncot az olasz kávékultúra inspirálta, de csak most, 47 év után merték betenni a lábukat a szent földre. Ehhez pedig egy világklasszis helyen építettek egy olasz ízlést célzó, de mégiscsak nagyon amerikai üzletet, melyet nemes egyszerűséggel a világ legszebb Starbucksának titulálnak.

Olaszország a 78-ik ország, ahol a Starbucks piacra lép – pedig az egész seattle-i céget az olasz kávékultúra inspirálta. Howard Schultz, a cég emeritus CEO-ja azt nyilatkozta, egyszerűen lehengerelte az a közösségi érzés, a baristák és a vendégek viszonya, melyet első milánói útjakor tapasztalt 1983-ban. Azzal, hogy végre Olaszországban is van üzletük, Schultz szerint bezárult a Starbucks-történelem köre. 

©

Ahhoz pedig, hogy a Schultzot megihlető kis olasz kávézókból átcsábítsák a közönséget, elég komoly technológiai és design-fegyvereket vetettek be. Például a seattle-i és shanghaji üzleten kívül csak itt van pörkölőüzem, ahol ráadásul végigkövethető, ahogy a kávészemek  a zsákból a pörkőlőbe, majd egy 6,5 méter magas hordóba, onnan hűtőtálcákra és a gáztalanítóba kerülnek, végül csöveken és silókon keresztül a kávézóba érkeznek – írta a BusinessWire.

©

A tervezők az olaszoknak hízelegtek a toszkánai márványpulttal és a szintén helyi belsőépítészeti elemnek számító barázdált fa bárpulttal is. Az emeleten egy egyetlen calacatta-i márványtömbből kifaragott, 10 méter hosszú bárnál ihatnak speciális koktélokat a vendégek, és még a Starbucks logójában látható szirént is kifaragták márványból.

©

A vendégek a Starbucks és a kávék történetét interaktív kiterjesztett valóságban, mobillal olvashatják le egy falról. A péksütiket a Princi pékség adja majd, ők arról híresek, hogy fatüzelésű kemencében sütik a finomságokat. hét pörkölő szakember egy évig tanult a világ több pontján. "Olyan lesz, mint egy színház, ahol a baristák százai a színészek" – áll a Starbucks közleményében.

©



Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!