G. Tóth Ilda
G. Tóth Ilda

„Magyarországon sok kis céget még mindig azzal a reménnyel indítanak el: szerezni kell állami forrásokat, aztán biztos lesz két-három baráti megrendelés, így el lehet éldegélni egy ideig” – mondja a startupokba befektető Oxo-csoport alapítója.

HVG: Néhány hete ismét vihart kavart a hír, hogy a legújabb uniós Jeremie-forrásokat kormányközeli alapok fektethetik be ígéretes startupokba: a Mészáros Lőrinc-közeli MKB Bank, a Takarékbank és Hernádi Zsolt, illetve Csányi Sándor is a nyertesek között van. Hogyan befolyásolja mindez a magyar startupszféra jövőjét?

Oszkó Péter: Magyarországon túlzott mértékben avatkozik be az állam a gazdaságba, óriási az újraelosztás mértéke, és irreálisan erős a politikai befolyás. Ennél a pályázatnál is jól látszott, hogy amikor az állam kiválasztotta, melyik alapokra bízza a pénze befektetését, még véletlenül sem a legjobb piaci teljesítményt nyújtókat találta meg. Úgy alakította a pályázati és értékelési kritériumokat, hogy végül éppen a legmagasabb áron ajánlatot tevő, de feltűnően baráti pályázók nyerhessenek. Állandó hátrányban vagyunk azokkal az országokkal szemben, ahol piaci logika alapján működik a gazdaság, és így építhetők új vállalkozások. Másrészt viszont a startupvilág menekülési útvonal azoknak, akik irtóznak a nem transzparens működéstől, a nepotizmustól. Magyarországon sajnos mind gyakrabban azt tapasztaljuk, hogy ha egy magántőkealap ad befektetési ajánlatot egy startupnak, akkor az állam aláígér, és látszólag kedvezőbb feltételekkel igyekszik elcsábítani a befektetési célpontot. Pedig az állami pénz nem arra való, hogy működő piaci mechanizmusokat torzítson.

Feltételezhető azonban, hogy nem csak emiatt nem lesz Magyarország régiós startupnagyhatalom, ahogyan azt a kormány jósolta. Volt ennek bármi realitása?

Aki józanul gondolkodik, az korábban sem tarthatta ezt reális elképzelésnek. Legfeljebb az lehet a cél, hogy Magyarország is bekapcsolódjon a nemzetközi fejlődési folyamatba, és ne alakuljon ki olyan helyzet, hogy megint a múlt században ragadunk, miközben mások elmennek mellettünk. Már a válság előtt is megfigyelhető volt, azóta pedig még inkább, hogy a kisebb, feltörekvő, gyorsan alkalmazkodó és merész fejlesztési ötletekkel induló cégeknek egyre nagyobb a szerepük a növekedésben, súlyuk a gazdaságban.

Mérhető már a startupok hozzájárulása a magyar hazai össztermékhez?

Erre nincsenek egzakt statisztikák, de valószínűleg már egész százalékokban kifejezhető, igaz, még egy számjegyűben. E téren nyilván sosem fogunk ott tartani, mint az USA, ahol a kockázati vagy magántőkével finanszírozott feltörekvő vállalkozások hozzájárulása a gazdasági teljesítményhez 20 százalékos arányt mutat. Magyarországon 2010 után sok pénz ömlött ebbe a szektorba, több is, mint más régiós országokban: itthon 2010 és 2015 között harminc Jeremie-alap lépett piacra, a környező országokban pedig mindössze kettő vagy három. A startupok ismertségét, divatosságát tekintve akár előrébb is tarthatunk régiós riválisainknál. Kivétel persze Lengyelország, amely sokkal nagyobb piac, így a tőkevonzó képessége is erőteljesebb.

Amiben viszont lemaradtunk, az a vállalkozói szemlélet. Magyarországon sok kis céget még mindig azzal a reménnyel indítanak el: szerezni kell állami forrásokat, aztán biztos lesz két-három baráti megrendelés, így el lehet éldegélni egy ideig. Eközben elegendő a legtöbb környező országot, akár Szlovákiát vagy Romániát megnézni: ott valódi vállalkozások működnek. Arrefelé sokkal kevésbé van benne az üzleti kultúrában, hogy még a kis, induló vállalkozásoknak is az állam atyuskával kell jóban lenniük, és akkor minden rendben lesz.

Azt állítja, hogy itthon a startupok ismertebbek. Azért a magyarok jelentős része a Prezin kívül nem biztos, hogy sokat fel tudna sorolni!

Nem maguk a cégek, hanem a startupvilág vált egyfajta bulvárismertség tárgyává. Ezzel együtt minden startup foglalkozik itthoni brandépítéssel, holott ez nem is feltétlenül dolga, hiszen aki globális piacokon akar növekedni, annak nem a hazai piacra kell fókuszálnia. Ugyanakkor igazi sikersztori volt például a védelmi szoftvereket gyártó BalaBit sorsa, amely egy veszprémi kollégiumi szobából indult, és idén januárban egy amerikai cég vásárolta fel. Exitet vitt véghez a közelmúltban a szegedi Solvo Biotech startup, és bizonyára kevesen hallottak az IND nevű miskolci it-cég sikeres felvásárlásáról is. Az átlagember kevésbé jegyzi meg ezeket az eseteket, mert még azt is nehéz elmagyarázni, hogy melyik startup mivel foglalkozik.

©

A Prezi szoftverét ezzel szemben mindenki meg tudja nézni, aztán örül, hogy magyar fejlesztés volt. Pedig ez a cég még nincs is túl az exiten, nincs lezárva a növekedési sztorija. Jól haladnak a biotech típusú startupok is Magyarországon, hiszen erős a piaci bázisuk: versenyképes gyógyszeripari cégek működnek az országban, és nagy hagyománya van a képzésnek. A régió más országaiban közben szépen gyarapodnak az egészségügyi startupok is, viszont nálunk még az alapellátás is kihívást jelent! Pedig az innovatív cégek sokat segíthetnének a diagnosztika felgyorsításában, a betegadatok kezelésében.

Sajnálom emellett, hogy az agrárinnovációban még nem volt áttörés, hiszen Magyarország természeti adottságait tekintve ez logikus lenne; mi igyekszünk ezen a területen is aktívan befektetni. Fontos kitörési pontot jelenthetnek a zöldipari fejlesztések is, nemrég rukkolt elő egy fiatal csapat a köznyelvben rezsimentesnek elnevezett, önfenntartó lakóépülettel, az ökoházzal. Egy másik magyar startup által kifejlesztett okos dizájnkarkötő pedig máris tarol az amerikai piacon. Az a lényege, hogy a tulajdonosa egy mobilapplikáció segítségével eldöntheti, aznap milyen színe és mintája legyen az ékszerének, amelyre egyébként egyre több egészségmegőrző, azonosítást vagy fizetést segítő kiegészítő megoldást is feltölthet.

A különféle startuplistákra első hallásra inkább hagyományosnak tűnő weboldalak is felkerülnek, például receptmegosztó portálok. Az ő esetükben jogos a startup besorolás?

Magyarország még annyira szegény vállalkozási kezdeményezésekben, hogy aki céget indít, máris startupnak nevezi magát, ha pedig még honlapja is van, azonnal technológiai startuppá avanzsál. A klasszikus startup kritériuma ezzel szemben az exponenciális növekedés, valamint az, hogy teljesen újszerű, innovatív termékkel lépjen piacra. A startupok célja nem az, hogy évente 10-15 százalékkal növeljék a bevételüket és néhány százalékos osztalékot fizessenek, hanem az, hogy akár veszteséges működés mellett, de – esetleg kockázati tőke bevonásával – gyorsan megtöbbszörözzék a méretüket. A végén pedig váljanak akkora piaci szereplőkké, hogy lényegében már ne is hívhassák őket startupnak.

A nagyobb cégek sorra indítanak startupprogramokat. Mi ennek a jelentősége?

Törvényszerű, hogy egy nagy szervezet működése időben és szakmai terjedelemben is csak korlátozott mértékű innovációt visel el. Olyan gyorsak lettek a változások, a túléléshez annyira innovatív gondolkodás szükséges, hogy a nagy monstrumok nehezebben alkalmazkodnak. Erre az Angry Birds mobiljátékot szokás példaként emlegetni, holott sikerének a titka részben az volt, hogy a fejlesztő éppen akkor lépett piacra ezzel a jópofa játékkal, amikor elterjedt a mobilhasználat. Azt azonban elfelejtjük hozzátenni, hogy ugyanez a startup előzőleg 51 másik játékkal elbukott a piacon, és csak az 52. ötletüket tudták világsikerre vinni. Egy nagyvállalat ilyenre nem képes, mert ha a saját sebességével ennyi fejlesztést elbukna a piacon, azzal annyi időt és költséget emésztene fel, hogy az egész cégcsoport rámenne.

Beszédes történet, hogy éppen akkor dobták piacra az Instagram fotókészítő és -megosztó alkalmazást, majd adták el jó áron a Facebooknak, amikor a Kodak csődöt jelentett. A 130 éves cégnél jóval több fejlesztő dolgozott, mint az Insta csapatában, mégsem nekik jutott eszükbe, hogy az emberek mind nagyobb része nem fényképezőgéppel, hanem mobillal fotózik, és még ha azok általában nem különösebben jó képek is, szeretik megosztani őket. Ez a fajta alkalmazkodóképesség akkor is hiányzik a nagyvállalatokból, ha sokat költenek innovációra. Emiatt több mint észszerű, hogy keresik a kapcsolódási pontokat a gazdaság és az üzleti világ gyorsan mozgó, gyorsan alkalmazkodó szereplőivel, nyilván részben azért is, mert egyre inkább tartanak tőlük. Mind több példa mutatja, hogy nem alaptalanul.

G.TÓTH ILDA

A cikk a HVG 2018/21. számában jelent meg.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!