Kult

Új-latin szótárt adott ki a vatikáni könyvkiadó

A napokban új-latin szótárt jelentetett meg a vatikáni könyvkiadó. A Lexicon Recentis Latinitatis című kötet 728 oldalon 23 ezer kifejezést sorol fel, s így lehetővé teszi a latin nyelv alkalmazását a XXI. század fogalmaira is.

Kult

Ismertették a Sziget 2003 fesztivál programját

Az idén július 30. és augusztus 6. között rendezik meg a Sziget fesztivált a budapesti Hajógyári-szigeten. A programokat ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idén hozzávetőleg 1,2 milliárd forintból gazdálkodó rendezvény nagyszínpadán többek között fellép a Massive Attack, a Morcheeba, a Moloko, az Asian Dub Fundation, a Slayer, a De Phazz és Shaggy.

Kult

Ma este nyílik az 56. cannes-i filmfesztivál

Ma este Gérard Krawczyk filmje, a Tulipános Fanfan vetítésével kezdődik meg az 56. cannes-i filmfesztivál. A programban az idén magyar játékfilm nem szerepel, Magyarországot két rövidfilm képviseli.

Kult

Szép napok kontra Chicago

Egy, az európai filmfesztiválokon díjakat halmozó magyar film hazai nézettségén nem mutatható ki a nemzetközi siker hatása, miközben a külföldi filmek és a nagy publicitással járó díjak esetében többnyire fordított a helyzet: az Oscar, illetve a Golden Globe a magyar közönséget is érdekli, ezek a díjak megdobják a magyarországi nézettségi adatokat. Ön szívesebben vesz jegyet egy filmre, ha tudja, hogy díjakat kapott?

Kult

Magyar érettségi: Ady, Vörösmarty vagy egy magyar novella

A magyar nyelv és irodalom vizsgákkal folytatódtak hétfő reggel az idei érettségik, amelyeken összesen 92 715 diák ad számot négy év alatt szerzett tudásáról. A diákok három tétel közül választhattak: új érzésvilág és kifejezésmód Ady Endre költészetében; Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című versének elemző értelmezése; a novella műfaji jellemzőinek bemutatása egy szabadon választott magyar mű elemezése alapján.

Kult

Manherz Károly Herder-díjat kapott

Manherz Károly, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem dékánja pénteken a bécsi egyetemen átvette a tekintélyes Herder-díjat, amelyet a hamburgi Alfred Toepfer Alapítvány olyan kelet-közép-európai tudósoknak, művészeknek ítél oda, akik kiemelkedő teljesítménnyel gazdagították az európai kultúrát.

Kult

300 milliós állami támogatás a Fesztiválzenekarnak

Háromszáz millió forintos állami támogatást kap ez évi működéséhez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) költségvetéséből juttatandó anyagi segítségről, a zenekar három évre szóló állami támogatásáról csütörtökön, Budapesten írt alá megállapodást Görgey Gábor kulturális miniszter és Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója.

Kult

Kinek az Istene szerepeljen az EU alkotmányában?

A keresztény egyházak egy Athénban megrendezett tanácskozáson minden eddiginél határozottabban követelték, hogy a készülő uniós alkotmányban legyen "világos utalás Európa keresztény gyökereire". A javaslat ellenzői szerint egy ilyen lépés hívőkre és nem hívőkre, illetve keresztényekre és nem keresztényekre osztaná az unió polgárait, a támogatók azonban úgy vélik: a hivatkozás hiányában "kétségessé válhat Európa keresztény identitása". Ön hogyan vélekedik a kérdésről?

Kult

Német kutatók megtalálták Gilgames elveszett városát

Irakban kutató német tudósok valószínűleg megtalálták a legendás mezopotámiai király, Gilgames elveszett városát, Urukot, amelyről Irak a mai nevét kapta - írja a BBC. Gilgames nevéhez fűződik az emberiség történelmének első írásos műve; a kőtáblába vésett eposz a tudósok szerint az időszámítás előtt 2500 évvel íródott.

Kult

Együttműködik a Magyar Rádió és a Rádió C

Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Rádió (MR) Rt. és a Rádió C. Az első magyarországi roma rádió anyagi gondjainak rendezésére, folyamatos működésének biztosítására. A megállapodás értelmében az MR naponta legalább egyórás magazinszerű összeállítást vásárol a Rádió C-től és azt valamennyi vidéki stúdiójában sugározza.

Kult

Felére csökkent az AIDS-gyógyszer ára a szegény országokban

A világ legnagyobb AIDS-gyógyszereket gyártó cége, a GlaxoSmithKline (GSK) bejelentette, hogy a föld 63 legszegényebb országában felére csökkenti a HIV-fertőzöttek kezeléséhez szükséges gyógyszer árát - írja a BBC. A GSK-t korábban súlyos kritikák érték, amiért azokban a szegény afrikai országokban, ahol sok az AIDS-fertőzött, hatalmas összegekért kínálta a gyógyulást.

Kult

Négymillió éves a minden eddiginél régebbi előembercsontváz

Egy minden eddiginél régebbi előembercsontváztól azt remélik a kutatók, hogy új ismeretekre tehetnek szert az ember fejlődéstörténetéről. A csontvázról a legújabb vizsgálatok kiderítették, hogy 1 millió évvel régebbről származik, mint korábban gondolták. Ez szakértők szerint azt is jelentheti, hogy az emberjellegű főemlős egész Afrika területén elterjedt volt.

Kult

Vargas Llosa ugyanúgy, élőben

A legfontosabb dolog, ami történt velem életemben, az volt, hogy megtanultam olvasni - vallja a 10. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Mario Vargas Llosa. A Budapest Nagydíjjal kitüntetett perui író, aki állítása szerint nem betegedett bele abba, hogy évek óta rendszeresen csak egy hajszállal marad le az irodalmi Nobel-díjról, úgy véli: az ember számára egy idő után a legnagyobb elismerés a saját munkája, az a megelégedés, amely álmának életre kelésekor tölti el.

Kult

A szólás szabadsága vagy a fogyasztók megtévesztése

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága várhatóan júniusban dönt arról, a szólásszabadság jogának gyakorlása, vagy kereskedelmi fogás volt-e, amikor a Nike sportszergyártó cég tagadta, hogy cipőit éhbérért, szörnyű körülmények között dolgozó ázsiai munkások gyártják - közölte a BBC. Az előbbi esetben nem, az utóbbiban bíróság elé kell állnia a cégnek, hogy megállapítsák, megtévesztette-e a fogyasztókat. Ön melyik álláspontot tartja védhetőbbnek?

Kult

Könyvfesztivál: a nagy kipakolás

A magyar könyvpiac 53 milliárdos tavalyi összforgalmáról szóló, sokat idézett adat valóban lenyűgöző. Még akkor is nagy eredmény ez, ha az árbevétel legalább 40 százaléka a terjesztésé, s maga a kiadói ipar a fennmaradóból működik. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál ennek ellenére inkább presztízsrendezvény, mint az eladás terepe. Ön mennyit költ olvasásra, könyvvásárlásra?

Kult

Iraki műtárgyakat koboztak el hazatérő amerikai újságíróktól

Az amerikai vám- és bevándorlási szervek az elmúlt héten több olyan festményt találtak, amelyek Szaddám Huszein volt iraki elnök egyik fiának palotájából tűntek el; e tárgyak többségét Irakból visszatérő újságírók próbálták becsempészni. Eddig egyedül a Fox News hírcsatorna egyik mérnöke, Benjamin Johnson ellen emeltek vádat.

A címlapról ajánljuk
Putyin egész pályás letámadást folytat a neten

Putyin egész pályás letámadást folytat a neten

Egyre inkább cenzúrázzák Oroszországban az internetet. A jelek szerint Moszkva a kínaihoz hasonló digitális nagy fallal akarja elzárni az oroszok elől a nemkívánatos tartalmakat. Valószínűleg elkésett.