szerző:
Földes András

A street art, az utcák vizuális képét szorgos aknamunkával átformáló underground művészeti ág nemcsak Magyarországon, de a világban is friss műfajnak számít. A matricázást, sablonozást és plakátkészítést magában foglaló és az illegális akcióktól sem idegenkedő forma nagyjából 15 éves múltra tekint vissza. Budapesten azonban csak néhány éve jelentek meg az első ideológiailag és művészetileg is tudatos falragaszok. Míg azonban a street art a világ nagyvárosaiban virágzik, itthon a látványos felfutást követően válságba került a műfaj -- állítja az illegális művészet egyik mozgalmára. A probléma több hazai alkotó szerint a párbeszéd hiányában keresendő.

A cikk másodközlés, a Műértő című folyóiratból.


Tiszteld az Óriást

Ha eltekintünk attól, hogy „már a régi rómaiak is” ismerték a street artot, megállapíthatjuk, az utcákat átformáló művészet születése nem vész a távoli múlt homályába. Bár sokan a fluxustól vagy a mail arttól indítanák a történetét, abban egyetértenek, hogy Shepard Fairey 1989-ben megkezdett matricakampánya az első akciók egyike, amely már magán viseli a műfaj minden lényeges elemét.

Az utca hírmondói
© Műértő
A Rhodes Island-i dizájnfőiskola hallgatója matricáit az Amerikában neves pankrátor, Andre The Giant sematikus képével nyomta meg. „Viccből kezdtem el az egészet - mesélte később egy interjúban a művész. - Aztán teljesen véletlenül rádöbbentem, hogy amikor valami nyilvánvaló cél nélkül létezik, hirtelen a kontextus és a megjelenés módja válik a dolog értelmévé, azaz a mód, ahogy az üzenet a környezetéhez viszonyul.” Fairey hevületére jellemző, hogy a kilencvenes évek közepére már közel félmillió matricát helyezett el a világ különböző pontjain. A kampány nagy feltűnést keltett, az emberek nem tudták mire vélni az idősödő pankrátor „kampányát”. „A Giant-matricák felkeltették az emberek kíváncsiságát, és kérdéseket vetettek fel a matricával és a környezetükkel kapcsolatban is. Mivel nem szoktuk meg, hogy olyan hirdetéseket lássunk, amelyeknek tárgya és célja nem világos, a matricáimmal való rendszeres találkozás gondolatokat ébresztett és nyilván frusztrációt is, ugyanakkor élénkítette érzékelési módjainkat és a részletek iránti figyelmünket” - mondta a művész.

A város mint kiállítás

A ma is aktív Fairey a street art lényegét foglalta össze a fentiekben: a matricák, sablonok és plakátok önmagukban is lehetnek igényes, kifejező

alkotások, lényegük azonban kontextusukban mutatkozik meg.
A legtöbb street art munka elkészítéséhez gyakran számítógépes és nyomdai ismeretek is szükségesek. Funkciójuk ugyanakkor nem világos: nem hirdetnek és nem kínálnak semmit. Ábráikkal és szövegeikkel inkább zavart keltenek a város amúgy könnyen értelmezhető óriásplakátjainak, plakátjainak, falragaszainak és neonreklámjainak rendszerében. A városlakó a street art alkotások láttán megáll, értelmezni próbál és - legalábbis a készítők szándéka szerint - elgondolkozik azon, miért is vannak körülötte éppen úgy a dolgok, ahogy.
A teljes műnek így válik részévé a környezete: a helyszín, a város, a legálisan elhelyezett vizuális elemek és persze az emberek, akik észreveszik a sajátos tárgyakat, meg azok is, akik nem. A matricák környezetéhez hozzátartozik a többi matrica is, mivel alkotóik gyakran reagálnak társaik munkáira, folytatják, értelmezik, megcsavarják a látottakat.

Nem graffiti

A street art a hasonlóságok ellenére nem a graffiti egyik ága - mondja az egyik legrégebben működő csapat, az 1000% egyik tagja. A Bartók néven alkotó művész szerint a graffiti a hiphop kultúra egyik ága, a dj-zéssel, mc-zéssel, breaktánccal együtt. „Ezek az irányzatok szintén az utcán működnek, és onnan szerzik inspirációikat, oda szólnak az üzenetek. A fő különbség: a graffitis csak szabad kézzel dolgozik, az alkotás a spontaneitásra épül. A stencil, matrica viszont adott formát ismétel. A spontaneitás csak az elhelyezésben érvényesül, azaz hogy hova ragasztják az elkészült matricát vagy hová fújják fel a sablonos ábrát.”
Ezt támasztja alá, hogy - a graffitivel ellentétben, amely bandaszimbólumokból és a művészi képességeik ellenére is ismeretlenségben működők életjeléből forrta ki magát a ma ismert formává - a street art tudatos környezetben született. Az alkotók itthon is főleg képző- vagy iparművészeti egyetemre járók, művészek, a témák is politikusabbak, társadalmilag elkötelezettek.
„A matrica az ellen küzd, hogy pénzért bárki belevizualizálhat az arcodba” - utalt Bartók a hatalom szemforgató gyakorlatára, hogy miközben a város lakóinak semmilyen legális lehetőségük nincs a környezetük alakítására, a közteret korlátlan szabadsággal alakíthatja bárki, aki egy több emelet magas posztert meg tud fizetni.

Válság egy pohár vízben? (Oldaltörés)

„A street art a kreatív ötletek ellenére is válságban van Magyarországon” - véli Bartók. Bár felhoztuk a Janacana és a DTM együttműködéséből született, trabantos-ufós plakátokat vagy az utóbbi csoport ősszel megjelent, nagyméretű, idegen lényeket ábrázoló munkáit, a szubkultúra ismerője szerint ezek csak fellángolások.

Partizánművészet 
Egy köztéri matricázó
© Műértő
Néhány éves aktivitás után visszaszorult a kezdeményező kedv, a figyelmes szemlélő csak a régebbi munkákat látja viszont, az igazi pezsgésnek, ha ideiglenesen is, de vége. A leállás oka a kis szubkultúra lehet: „Amit meg akartunk csinálni, az megvan, ami pedig hiányzik, az a közösség.”
A street art lényege: élő legyen és párbeszéd folyjon az utcán, a neten és egyéb fórumokon is - mondja Bartók. A legtöbben azonban a népszerű külföldi oldalakra töltik fel munkáikat, ahol ugyan többen látják azokat, de ez a gyakorlat megakadályozza, hogy közvetlenül lépjenek kapcsolatba a hazai alkotók. Az utóbbi időben megjelent street art pályázatokat, kiállításokat pedig a műkedvelő jelleg határozza meg.

Utolsó Blikkre

A befelé fordulás helyett az alkotó csoportjával, az 1000%-kal új irányba fordult. Bár nem hagyták abba az utcai munkát, energiáikat a matricáikról ismert motívumokkal operáló fanzin készítésére fordítják. A Popshit című, rendszertelenül megjelenő, ingyenes fekete-fehér kiadvány kollázstechnikával készült oldalai „olyanok, mint az utca”. Az egymástól független vizuális elemek a lapokon kapcsolatba kerülve új értelmet nyernek. „Mi ezzel a módszerrel dolgozzuk fel és értelmezzük azt a döbbenetes mennyiségű képi információt, amely az emberekre zúdul.” A most készülő negyedik számhoz előszeretettel válogattak képeket bulvárlapokból és társasági magazinokból.