iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Kinyomtatom
Továbbküldöm
MegosztomA keresztény húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. Vajon hogyan alakultak ki, több mint négy évszázad alatt, az ezzel kapcsolatos dogmák? S vajon kik és miért nem hisznek ma sem a feltámadásban?
|
|
Et resurrexit tertia die Részlet az Isenheimi oltárból |
A feltámadás gondolatát, amelyet sokáig nem szó szerint értettek, részben bizonyára a természetnek a tél után rendszeresen ismétlődő kitavaszodása ihlette. Aligha véletlen, hogy a kereszténység születésekor a Közel-Keleten, illetve a Földközi-tenger partvidékén több olyan istenség is nagy tiszteletben állt, aki minden ősszel meghalt, hogy azután tavasszal újjászülessen. Az egyiptomi Ozirisz egy személyben volt az alvilág, valamint a termékenység és a földművelés mindig megújuló istene, de e meghaló-feltámadó istenek közé sorolják a vallástörténészek a babiloni termékenységisten Tammúzt, akiről a zsidó kalendárium negyedik hónapját ma is így nevezik; a görög pantheonba importált szépséges szíriai termékenységistent, Adoniszt, a Római Birodalomban több mint fél évezreden át imádott perzsa Mithraszt – ámde vajon joggal sorolnák-e közéjük Jézust is?
Aligha. Keresztény felfogás szerint ugyanis Jézus emberként halt meg, s feltámadása – hiába Isten, hiába Messiás (Krisztus) egyszersmind – egy ember feltámadása, nem pedig egy istené. Ezért tartalmazhatja a „feltámadás” keresztény gondolata, radikális módon, azt az ígéretet, hogy az Utolsó Ítéletkor a halottak eredeti testükben föltámadnak, s – ismét Pál szavaival – „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”.
Mindeközben az is nyilvánvaló, hogy amikor Jesua (Jézus), a közösségi és pacifista nézeteiért pészachkor, a jeruzsálemi Koponyahegyen kivégzett galileai zsidó rabbi holttestét a keresztre feszítés után harmadnapra nem találták meg a sírjában, még nem létezett keresztény dogma a feltámadásról. De nem született még hittétel arról sem, hogy Jézus Isten fia, maga is isten, vagy hogy akár a zsidók által régen (és azóta is) várt Messiással (Krisztussal, felkenttel) azonos személy lett volna. Még nem létezett a szentháromság dogmája sem.
E nézetek csaknem fél évezredes teológiai, illetve krisztológiai viták hosszú során alakultak ki, amely viták kimenetelét meghatározó mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy a 4. század folyamán az addig kőkeményen üldözött, a gladiátori viadalokon egymás és/vagy oroszlánok elé vetett keresztények vallása előbb egyenjogúsítást nyert, majd a Római Birodalom államvallásává avanzsált. Ez az előrelépés egyenes következménye volt a kereszténység gyors terjedésének. A Newsweeek hetilap húsvéti száma által idézett Rodney Stark szociológus adatai szerint időszámításunk szerint 40-ben mintegy ezer keresztény élhetett a Római Birodalomban (az összlakosság 0,0017 százaléka), 350-ben azonban már 34 millió, a birodalom népességének 56,5 százaléka. A hívek elsősorban a rabszolgák, és kisemmizettek közül kerültek ki, akik reményt, hitet kerestek és találtak a keresztény vallásban.
