Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A keresztény húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. Vajon hogyan alakultak ki, több mint négy évszázad alatt, az ezzel kapcsolatos dogmák? S vajon kik és miért nem hisznek ma sem a feltámadásban?
|
|
Et resurrexit tertia die Részlet az Isenheimi oltárból |
A feltámadás gondolatát, amelyet sokáig nem szó szerint értettek, részben bizonyára a természetnek a tél után rendszeresen ismétlődő kitavaszodása ihlette. Aligha véletlen, hogy a kereszténység születésekor a Közel-Keleten, illetve a Földközi-tenger partvidékén több olyan istenség is nagy tiszteletben állt, aki minden ősszel meghalt, hogy azután tavasszal újjászülessen. Az egyiptomi Ozirisz egy személyben volt az alvilág, valamint a termékenység és a földművelés mindig megújuló istene, de e meghaló-feltámadó istenek közé sorolják a vallástörténészek a babiloni termékenységisten Tammúzt, akiről a zsidó kalendárium negyedik hónapját ma is így nevezik; a görög pantheonba importált szépséges szíriai termékenységistent, Adoniszt, a Római Birodalomban több mint fél évezreden át imádott perzsa Mithraszt – ámde vajon joggal sorolnák-e közéjük Jézust is?
Aligha. Keresztény felfogás szerint ugyanis Jézus emberként halt meg, s feltámadása – hiába Isten, hiába Messiás (Krisztus) egyszersmind – egy ember feltámadása, nem pedig egy istené. Ezért tartalmazhatja a „feltámadás” keresztény gondolata, radikális módon, azt az ígéretet, hogy az Utolsó Ítéletkor a halottak eredeti testükben föltámadnak, s – ismét Pál szavaival – „mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”.
Mindeközben az is nyilvánvaló, hogy amikor Jesua (Jézus), a közösségi és pacifista nézeteiért pészachkor, a jeruzsálemi Koponyahegyen kivégzett galileai zsidó rabbi holttestét a keresztre feszítés után harmadnapra nem találták meg a sírjában, még nem létezett keresztény dogma a feltámadásról. De nem született még hittétel arról sem, hogy Jézus Isten fia, maga is isten, vagy hogy akár a zsidók által régen (és azóta is) várt Messiással (Krisztussal, felkenttel) azonos személy lett volna. Még nem létezett a szentháromság dogmája sem.
E nézetek csaknem fél évezredes teológiai, illetve krisztológiai viták hosszú során alakultak ki, amely viták kimenetelét meghatározó mértékben befolyásolta az a körülmény, hogy a 4. század folyamán az addig kőkeményen üldözött, a gladiátori viadalokon egymás és/vagy oroszlánok elé vetett keresztények vallása előbb egyenjogúsítást nyert, majd a Római Birodalom államvallásává avanzsált. Ez az előrelépés egyenes következménye volt a kereszténység gyors terjedésének. A Newsweeek hetilap húsvéti száma által idézett Rodney Stark szociológus adatai szerint időszámításunk szerint 40-ben mintegy ezer keresztény élhetett a Római Birodalomban (az összlakosság 0,0017 százaléka), 350-ben azonban már 34 millió, a birodalom népességének 56,5 százaléka. A hívek elsősorban a rabszolgák, és kisemmizettek közül kerültek ki, akik reményt, hitet kerestek és találtak a keresztény vallásban.
Kinyomtatom
Elküldöm
