Párhuzamos Budapestek

A hétvégi Critical Mass (Kritikus Tömeg) kerékpáros demonstráció tízezres létszáma megmutatta, egyre többen gondolkodnak eltérően a városról, mint az utcákat jelenleg uraló autósok. Számukra mást jelent a köztér, az útvonal, a városhasználat. Budapest ezekben az években arra kényszerül, hogy újrafogalmazza önmagát. Ehhez a művészet felől érkezhet izgalmas vizsgálati módszer.

Mást gondolnak a városról Bringások a Critical Mass felvonuláson © criticalmass.hu-Fábián Évi

Az autók uralta utcákon szó szerint egyre szűkül a tér, amelyet a járókelő használatba vehet. Ebben a helyzetben a kerékpárosok, a gördeszkások, az ügyességi kerékpározás művelői pedig szinte csak, mint a közterületeket elfoglaló és rongáló "vandálok" jelenhetnek meg. Rájuk ugyanis nemigen gondoltak a várostervezésnél. Pedig egy önmagát újragondoló Budapest nem teheti meg, hogy ne vegyen tudomást saját kisebbségi városhasználóiról. Legyenek azok akár sétálók, kerekesszékesek, vagy bringások. 

A "Túl magas?" című konferencia a Műcsarnokban a populáris kultúra és az úgynevezett elit kultúra viszonyát boncolgatta. Itt hangzott el egy előadás (Urban Explorer 2.0 címmel), amely városi sportokat űző szubkultúrák, például a gördeszkások szokásainak vizsgálatából kiindulva próbált következtetéseket levonni a városhasználatról és javaslatot tenni új, "alternatív Budapest-térképek" megrajzolására.
Többek között azzal a céllal, hogy a városépítészeknek tanulságul szolgáljon, miként alakíthatók át a közterek, hogy a lehető legkülönbözőbb rétegek  otthonosan érezhessék magukat rajtuk.

A hvg.hu az ötletgazdát, Petrányi Zsolt művészettörténész-kurátort, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA) igazgatóját interjúvolta. 

Petrányi Zsolt: A Critical Mass felvonuláson láttam a biciklisek sorát, és azt kell mondanom, felkavaró volt. Egyszerre egy olyan szemléletmód definiálódott, amely korábban ennyire egységesen nem jelent meg. Budapest valamiféle autós kultúrában, autós szimbolikában él, és az ebből kimaradók helyzete tényleg kritikus. Ez az akció felhívja a várostervezők figyelmét arra, hogy eltolódtak a hangsúlyok. Ebben a városban megkésetten kellene most valamilyen jövőképet valóra váltani.  A városokban sok helyütt eléri az autóhasználat azt a határt, amelynél már önmagát teszi értelmetlenné. Apró kis jelek sora azonban megmutatja, hogyan lehetne újragondolni Budapest megszervezését.

hvg.hu: Ön egy sajátos tényfeltáró módszert ajánlott ehhez; először is alternatív várostérképek megrajzolását javasolja, amely a konkrét, "fizikai" városhasználatból indul ki.

Petrányi:  A kortárs urbanisztika sokszor elvontan, zártan, elméleti síkon vizsgálja a városhasználat problémáit; az eredmények közhasznú, populáris lenyomatai hiányoznak. Én azt állítom, hogy az a térkép, amely ma rendelkezésünkre áll Budapestről, nem szolgál valós információkkal. Alternatív térképekre van szükség; azért, hogy kiderüljön, ki, hogyan használja az utcák és terek hálózatát. Sorolok példákat is. Képzeljünk el egy olyan Budapest térképet, amelyen fel vannak tüntetve a dugó-helyszínek és a taxisok által használt elkerülő útvonalak. Az önkormányzatok talán harcolnak az egérutak ellen, de a közlekedőknek ezek fontos információk. Vagy például képzeljünk el egy térképet, amely megmutatja, hol van a legtöbb biciklis baleset, melyek a veszélyes zónák. Vagy - elszakadva a közlekedéstől - olyan térképeket, amelyek megmutatják, hogyan definiálják a várost különböző szubkulturális, vagy kisebbségi csoportok.

hvg.hu: Hogyan készíthetők ilyenfajta térképek?

Petrányi: Az általam ajánlott módszernek két forrása van. Hollandiában találkoztam azzal a mozgalommal, amely magát Urban Explorernek nevezi. Az a célja, hogy egy adott városban A és B pontokat kijelölve legális, de alternatív útvonalakat keressen. Ezáltal a város új, eltérő nézőpontjait fedezi fel és dokumentálja. A másik forrást maguk a szubkulturális, kisebbségi csoportok jelentik. Más-más csoportok másképp használják a várost, eltérő szempontok alapján közelítenek, mint a városlakók nagy többsége. Evidens, hogy máshogy használják a várost a különböző anyagi helyzetű csoportok, a legmagasabb nívón élők, a szegények, a középosztálybeliek.  Például a hajléktalanok olyan helyeket keresnek, amelyek hőt sugároznak, ahol van a közelben vízvételi lehetőség, az élelem könnyen megszerezhető. Ha a különféle szempontokat térképekre vetítjük, kiderül, hogy ki, miket tekint referenciapontoknak, hová helyezi a centrumokat. Ez a térkép elkészíthető mindenféle csoportra. Mindez olyan dokumentációs anyagot eredményez, amelynek az áttekintésével új szempontokat kaphatunk nemcsak a városszociológiától az építészetig sokféle területhez.