szerző:
MTI

Mintegy 2000 éves bibliai tekercs-töredékhez, 50 éve az egyik legfontosabb régészeti lelethez juttatott egy izraeli régészt találkozója egy beduinnal a Júdeai-sivatag egyik völgyében.

Hanan Esel, a tel-avivi Bar Ilan Egyetem régésze 1986 óta kutatott a Júdeai sivatag déli részén. Tavaly titkos találkozóra hívta egy beduin azzal, hogy szakmai segítséget kér tőle. A Holt-tenger mellett, egy faluban a beduin megmutatott a professzornak két kis barna bőrdarabot, amelyen héber írás volt, és amelyért állítólag - mintegy négymillió forintnak megfelelő - húszezer dollárt ajánlottak neki a feketepiacon. Azért fordult az ismerős izraeli régészhez, hogy az  fölbecsülje a töredékek értékét.

A találkozó azért volt szigorúan titkos, mert a leleteket be kellett volna szolgáltatni az illetékes hatóságnak, s ennek elmulasztása büntetendő cselekmény. Hanan Esel, ahogy most Tel-Avivban elmesélte, azonnal lefényképezte a tekercseket, mert nem is remélte, hogy viszontlátja azokat. Idén márciusban aztán újra felkereste a beduint, és a kétezer éves töredékek még megvoltak. Végül az egyetem nevében a régész megvette darabját 3000 dollárért (mintegy 600 ezer forint).

A két kis töredéken az írás Mózes III. könyvéből, a Tóra középső részéből való, és az időszámításunk szerint 135 körüli időre datálható. Vélhetően azoktól a menekültektől származnak, akik a zsidók rómaiak elleni, Bar Kochba vezette felkelésének leverése után a Holt-tengerhez közeli Nahal Arugot-i barlangokban húzták meg magukat. A tekercs-töredékeket az Izraeli Régiségeket Vizsgáló Hatóság veszi most górcső alá. Steven Pfann archeológus megjegyezte: érdekes és egyúttal bátorító, hogy a kies Júdeai-sivatagban az 1960-as évek óta az első szenzációs lelet került elő.

Chanan Eshel régész közlése szerint az újabb két töredék része annak a 15. tekercsnek, amelyet ebben a térségben találtak és abból a korból való, amikor a Bar Kochba vezetésével a zsidók felkeltek a rómaiak ellen az időszámításunk szerinti 132-135 között, de egyúttal az első olyan lelet, amelyen Mózes III. könyvéből való részletek vannak. Az izraeli régészek 1947 és 1956 között átkutattak 11 barlangot a Holt-tenger nyugati partján, és több mint 1000 ősi szöveget találtak, köztük az úgynevezett Holt-tengeri tekercseket.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Gazdaság

Látlelet a felemelkedő európai térségről

Miféle új kihívásokkal szembesülnek a rendszerváltozást sikeresen lezáró és az Európai Unió tagjává vált közép-európai országok? – ez Csaba László közgaszdász új, angol nyelvű könyvének egyik alapkérdése.

Világ

Szenzációs lelet az indonéziai törpe

Az emberi alkalmazkodás legszélsőségesebb példáját fedezték fel Indonéziában: a mindössze egy méter magas emberfélék 18 000 évvel ezelőtt éltek egy szigeten. A lelet alapján úgy tűnik, az emberre is hatnak azok az evolúciós erők, amelyek más emlősfajokban törpe változatokat alakítanak ki.

Kult

Hamisítvány a Jézusra utaló "régészeti lelet"

Az Izraeli Régészeti Hatóság szerint hamisítvány az az állítólag első századi osszárium (csontház), amelyen Jézus neve is szerepel. A csontházat múlt novemberi felbukkanása óta sokan Jézus Krisztus létezése első régészeti bizonyítékának tekintették.